Középkori leletek a Várkert Bazár területéről
2012. október 19. 12:21
Veterán bányászok szakértelmére is szükség van a Várkert Bazár átépítéséhez kapcsolódó feltárásokon a Budai Vár oldalában. A Budapesti Történeti Múzeum régészei által vezetett ásatások során gyakran 8-10 méter mély munkagödrökben, egy hatalmas, Zsigmond (1387-1437), vagy Mátyás király korában (1458-1490) épült épületegyüttes, valamint a törökkori védművek részletei rajzolódnak ki.
Korábban
A kormány által kiemelt beruházásnak minősített Várkert Bazár átépítéshez kapcsolódó régészeti kutatások 2012 nyarán kezdődtek újra. A múzeum már korábban, 1998-2000-ben is végzett kisebb szondázó feltárásokat, melyeket az építkezés előtt még további, megelőző ásatásoknak kellett volna követniük.
Ez azonban a program sokéves leállása miatt nem valósulhatott meg. A korábbi szondázó kutatásokat a 2012-ben elfogadott, új építési tervek ismeretében ki kellett egészíteni, hogy ezek segítségével az építkezés területén szükséges további régészeti beavatkozások, feltárások és megfigyelések helyét és mértékét pontosabban meg lehessen határozni.
Az ásatások két nagyobb területen folytak. A déli rész egykor Buda külvárosához tartozott, itt a török korban épült védőműveket, árkot, benne az egykori ostromok pusztításainak nyomait: ágyúgolyó, épülettörmeléket, kerámiaedények töredékei, továbbá egy temetkezés került elő.
Az északi rész az középkori királyi palota Dunához lenyúló erődítéséhez tartozott. Ezen a területen az 1998-2000 közötti ásatásokon 16-18. századi ágyúöntő műhely részletei váltak ismertté. Ennek a feltárása akkor félbe maradt, és befejezésére sajnos a mostani munkák keretei között sincs lehetőség.
E műhely alatt egy hatalmas, mintegy 90 m hosszú, korábbi, középkori épület maradványai húzódnak amely a keleti oldalon a Dunával párhuzamosan futó várfalhoz épült hozzá. Ez lehet az a rejtélyes építmény, amelynek tetőzete Buda első látképén, a Schedel-féle Világkrónika (1493) Buda ábrázolásán feltűnik.
Rendeltetésére nézve felmerült, hogy Zsigmond király reprezentatív „mulatópalotája” lehetett. A korábbi és a mostani feltárások eredményei alapján azonban valószínűbbnek tűnik, hogy itt valójában egy nagyobb, a királyi palotához tartozó gazdasági épületről lehet szó.
A cikk folytatása a BTM honlapján
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Sűrűn tűzdelték botrányok az újraalapított cannes-i filmfesztivál történetét
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Négyórás beszédet tartott az utolsó szó jogán a nemzetvesztő Szálasi Ferenc
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap