A történelem leggazdagabb emberei
2012. október 18. 18:58
Korábban
2. A Rothschildok, a leggazdagabb család
Az 1744-es születésű Mayer Amschel Rothschild zsidó gettóban, szerény körülmények között nőtt fel, pénzkölcsönzéssel foglalkozó apját 12 éves korában vesztette el. Az értelmes fiú ezután egy hannoveri bankházba szegődött el, majd húszévesen átvette apja egykori üzletét.
A nemzetközi bankárdinasztia megalapítója a századfordulón Frigyes porosz király mellé szegődött, ahol még szerénynek mondható vagyont halmozott fel. Öt fiát a világ akkor legfontosabb városaiba küldte: ő maga Frankfurtból intézte az ügyeket, Mayer Amschel Berlinben, Nathan Londonban, Jakob Párizsban, Salomon Mayer Bécsben, Karl Mayer Nápolyban telepedett le. A Rothschild-ház központja idővel Londonba került és ma is ott van.
Első igazi nagy üzletüket 1804-ben bonyolították le, amikor az anyagilag megszorult VII. Keresztély dán királynak nyújtottak - uzsorakamatra - hitelt. A Rothschildok a Napóleon elleni háborús években kölcsönöztek minden hadviselő félnek, kereskedtek legálisan és csempésztek, ha kellett, hogy kielégítsék ügyfeleik igényét a kontinentális zárlatot nyögő Európában.
Mayer Amschel 1812 szeptemberében meghalt, így nem láthatta már a Rothschild vagyon értékének egekbe szökését. 1815 nyarán mindenki feszült izgalommal várta a waterlooi csatatérről érkező híreket, így a Napóleon bukására spekuláló Rothschildok is. A bankárház addigra már saját, a hivatalosnál gyorsabb hírközlő hálózatot épített ki, így nyolc órával Wellington futárának megérkezése előtt értesültek a diadalról.
Nathan Rothschild tudatta a hírt a kormánnyal, majd megjelent a tőzsdén és elkezdett - eladni. A piac pillanatok alatt összeomlott, a "jól értesült" Rothschild példáját követve mindenki fejvesztve szabadult államkötvényeitől. Amikor az árak már töredékükre zuhantak, Rothschild megbízottai fillérekért mindent visszavásároltak. Néhány perc múlva megérkezett a hivatalos közlemény, az árfolyam az egekbe szökött, Nathan Rothschild pedig megalapozta a család mesés vagyonát.
A Rotschild jelenleg a leggazdagabb család a világon, összvagyonuk elérheti a 350 milliárd dollárt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap