A legészakibb római erődöt találták meg Skóciában
2012. augusztus 29. 10:01 MTI
A legészakibb római erődöt találhatták meg Skóciában Angus tanácsi kerületben. A védrendszert i.sz. 70 táján fejezték be, vagyis ötven évvel korábban, mint Hadrianus falát és 70 évvel Antoninus falát megelőzve. A szakértők feltételezése szerint megelőzhette a limes Germanicust is, vagyis ez lehetett a legkorábbi római szárazföldi védelmi rendszer.
Korábban
A régészek a Stracathro kórház melletti terület geofizikai vizsgálatát végezték el, amely a feltételezések szerint a rómaiak által épített első védrendszer, az erődök és megfigyelőtornyok láncolatából álló Gask Ridge része lehetett - olvasható a BBC News hírei között.
A védrendszert i.sz. 70 táján fejezték be, vagyis ötven évvel korábban, mint Hadrianus falát és 70 évvel Antoninus falát megelőzve. A szakértők feltételezése szerint megelőzhette a limes Germanicust is, vagyis ez lehetett a legkorábbi római szárazföldi védelmi rendszer.
David Woolliscroft ásatásvezető régész közlése szerint a kutatások során megvizsgálják az erődöt, ahogy a mellette lévő katonai tábort is. Egy korai keresztény templom maradványait is megpróbálják felkutatni, amelyet a római kor után emeltek, majd a XVIII. században egy másik építményt húztak fel a helyén.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. Erdély etnikai, vallási helyzete a 16–18. században
II. Népesség, település, életmód
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- II. József haláláról tudósított nyitószámában az első erdélyi magyar újság
- Már ötéves korában megválasztották, de sohasem uralkodott az utolsó erdélyi fejedelem
- A trianoni békét "morális köntösbe öltöztették"
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05