A Corvin-lánc históriája

A politikai legendárium szerint Horthy Miklós kormányzó személyes hangú leiratát maga a címzett öntötte végső formába. Ha ez nem bizonyos is, az viszont már igen, hogy az „ötlet” a legmesszebbmenőkig illeszkedett a korszak meghatározó kulturpolitikusának elképzeléseihez. A magyar kultúrfölény bizonyításához a dicső múlt ápolása (például a szegedi Dóm téren) csakúgy hozzátartozott, mint a hazai szellemi élet „érdemdús” személyiségeinek visszaigazolása. A Corvin-lánccal illetve -koszorúval kitüntetettek seregéből effajta kétely mindössze az 1940-ben hazájának csendes látványossággal „hátat fordító” Bartók Béla esetében merült fel.

Nála azonban már a kezdet kezdetén, merthogy az első díjazottak közül ő volt az egyetlen, aki hiányzott az 1931. február 24-i hagyományteremtő ünnepségről. (Voltak olyanok, akik a zeneszerző távolmaradását inkább azzal magyarázták, hogy Bartók elégedetlen volt a „második fokozattal”, mások szerint a nem megjelenés inkább politikai demonstrációként értékelhető. Mindezt a zenetörténet máig nem tisztázta egyértelműen. Az azonban tény, hogy ha a század meghatározó muzsikusának a kurzusdíj nem volt is ínyére, azt nem utasította vissza, a nevével ékesített jelvényt pedig megőrizte.)

A Horthy-féle alapítólevél alighanem egy jóval korábban elkészült forgatókönyv része volt: szűk két héttel később, október 25-én ugyanis már nemcsak ezt a kormányzói leiratot tette közzé a hivatalos lap, a Budapesti Közlöny, hanem a Corvin-kitüntetések alapszabályait rögzítő kultuszminiszteri rendeletet, illetve „a magyar tudomány, irodalom és művészet terén, valamint a magyar művelődés fellendítése körül szerzett kimagasló érdemekért” kitüntetettek 12+60 fős névsorát is.

Áthidalások

Mindez szervesen illeszkedett a „nemzeti megújhodás” programjába, de a díjalapítás abban a tekintetben fordulópontnak tekinthető, hogy Horthy kormányzósága tizedik évfordulóján látta csak elérkezettnek az időt arra, hogy a király nélküli királyságban némiképp bizonytalan közjogi helyzetét megerősítse. Afféle nemességadományozási pótlásként 1920-ban ugyan létrehozta a saját (felfegyverezhetőnek is vélt) tömegbázisaként a Vitézi Rendet, de a „legszorosabban vett uralkodói felségjoggal”, vagyis kitüntetésadományozással addig nem élt.

Erre a momentumra a falerisztika tudósa, Pandula Attila történész 1994-es értekezésében irányította rá a figyelmet, ahogy arra is, hogy a kormányzónak az 1930-as évekig nem is igen akadt volna lehetősége a kulturális teljesítmények honorálására: az 1887-ben még Ferenc József által alapított Császári és királyi osztrák magyar Díszjelvény művészetért és tudományért elnevezésű ordó ugyanis 1918-ban, a köztársaság kikiáltása után elhalt.

A teljes cikk a Múlt-kor magazin nyári számában olvasható

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés

• Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
• Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
• Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
• Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
• Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
• A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
• A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
• India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
• Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek