Az ősember is ugyanannyi kalóriát égetett, mint mi
2012. július 31. 11:09
Egy új kutatás szerint az őskori vadászó-gyűjtögető életmódot folytató közösségek ugyanannyi energiát égettek el, mint a ma jórészt ülőmunkát folytató nyugati polgárok.
Korábban
A PLoS ONE című tudományos folyóirat július 25-én megjelent számában a kutatók arra a némileg meglepőnek tűnő következtetésre jutottak, hogy az energiaráfordítás szempontjából szinte semmilyen különbség sincs a nomád életmódot folytató ősi közösségek és a nyugati társadalmak között. Ezzel megdőlni látszik az az elmélet, hogy több tízezer évvel ezelőtt a nomád életmódot folytatók sokkal több energiát égettek volna el. A felfedezés azért is érdekes, mivel általa sokkal jobban megérhető a vadászattal és gyűjtögetéssel foglalkozók életmódja.
A Herman Pontzer (Hunter College), David Raichlen (Arizonai Egyetem) és Brian M. Wood (Stanford) vezette kutatás a Tanzánia északi, szavannás vidékén élő hadzák napi energiafelhasználását vizsgálta. Mivel a hadzák életmódjukban nagyon hasonlítanak a több tízezer évvel ezelőtt él nomád közösségekre, ezért abból sokféle következtetést le lehetett vonni. Annak ellenére, hogy a tanzániai nép sokat gyalogolt, miközben növényeket takarított be, nem égetett több kalóriát, mint egy ülőmunkát végző nyugat-európai vagy amerikai felnőtt. A kutatás áttörő a maga nemében, mivel a tudósok eddig csak becslésekre hagyatkoztak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
erotika
- Korántsem voltak mentesek a pajzán hajlamoktól Amerika alapító atyái
- Ez volt a kis kék pirula középkori elődje
- „Csók elején nem érdemes kapkodni!” – szex a Kádár-rendszerben
- Így próbálták pótolni a megfogyatkozott férfierőt a középkorban
- Amerika alapító atyáinak túlfűtött magánélete
- Egészséges erotika – szex a szocializmus évtizedeiben
- Pillantás a szoknya alá: a frivolan hintáztató Jean-Honoré Fragonard
- Erotikus mitológiai ábrázolások harangozzák be a tavaszt a Szépművészeti Múzeum új kamaratárlatán
- Csempészett pornó és topless strandok: egészséges erotika a szocializmusban
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap