Londoni olimpia először - 1908
2012. június 11. 15:14 MTI
Korábban
Két tucat sportág, az atlétikától a vívásig
A 104 évvel ezelőtti rendezvény programjában a már akkor is hovatovább alapsportnak tekintett atlétikán és víváson kívül akadtak jócskán érdekességek: olyan különleges számok mellett, mint amilyen a lovaspóló, a rögbi, a lacrosse, a rakett, a jeu de paume vagy éppen az atlétika egyik számának minősített kötélhúzás volt, motorcsónakversenyeket is rendeztek, méghozzá a Temzén. Londonban debütált a gyeplabda és a labdarúgás, de a műkorcsolya is
Ez utóbbi volt az igazi "kakukktojás", hiszen téli sportágat szuszakoltak be a nyári olimpia kínálatába, de megfért ez is az újkori olimpiák a sport és béke jelszavával Pierre de Coubertin francia báró kezdeményezésére útjának indult sorozata negyedik állomásának műsorában.
Részvételi csúcsot jelentő módon 22 országból, közte az olimpiai újonc Finnországból és Törökországból összesen (amint abban többszöri egyeztetés után megállapodtak a kutatók) 2035 - 1999 férfi és 37 női - versenyző próbált szerencsét az 1904-es 18 helyett 1908-ban már 24 sportágban, együttesen pedig 110 versenyszámban.
A házigazdák őszinte örömére az első londoni olimpián avatták a brit teniszező, Gwendoline Eastlake-Smith személyében az első női aranyérmest a játékok históriájában. Elégedettségre adhatott okot a vendéglátók körében az is, hogy ők lettek a legeredményesebbek 145 medált tartva otthont, 56 arany, 51 ezüst és 38 bronz eloszlásban. Mögöttük végzett az Egyesült Államok (23, 12, 12) és Svédország (8, 6, 11).
Az indulók sorában ott volt Bohémia (Csehország) és Fokföld (a mai Dél-afrikai Köztársaság), továbbá egy "vadonatúj" képződmény is: Ausztrálázsia. Földrajzilag és politikailag sem nagyon értékelhető az elnevezés, "olimpiailag" viszont igen: a londoni országalakzat úgy született meg, hogy Ausztrália és Új-Zéland közös csapattal indult.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2022
- Lakatos Ernő, a „kiváló napi végrehajtó”
- A mozsgói Biedermann-kastély
- Tévéelnök belügyes gyakorlattal: Tömpe István
- A rivaldafényt kerülő Apró Antal
- A holokauszt soproni mártírjai
- Hét híres királygyilkosság
- Biszku Béla, a megtorlás szimbóluma
- A Duna egykori halcsodái
- Szomorú szerelem a szabadságharc idején
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t 09:05
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került tegnap
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait tegnap
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra tegnap
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának tegnap