7 végzetes pillanat

Mobil mellszobra lesz Kádárnak

2012. május 24. 11:01

Mobil Kádár János-mellszobrot avat az egykori pártfőtitkár születésnapjának századik évfordulóján a Kádár János Baráti Kör a Fiumei úti sírkertben. A mészkőből készült alkotás ugyan elkészült, de a társaság nem kapta meg az engedélyt arra, hogy Kádár sírja mellett fel is állítsák azt.


A baráti kör a honlapjukon keresztül is keresett támogatókat a szobor megvalósításához. Mint írták, „ezt a szándékot csak széleskörű összefogással tudjuk, és reméljük megvalósítani” - írja az Index.

A mellszobor elkészítését Várhelyi András szobrászművész vállalta, és eddig mintegy félmillió forintba került. A mészkőből készült alkotás ugyan elkészült, de a társaság nem kapta meg az engedélyt arra, hogy Kádár sírja mellett fel is állítsák azt.

Moravcsik Attila, a Kádár János Baráti Kör elnöke az Indexnek elmondta, első körben megkeresték a temető igazgatóját, aki "nem merte vállalni a döntést", de mivel a sírkert állami tulajdon, az igazgató a döntést továbbküldte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnek. A vagyonkezelő viszont nem nyilatkozott az ügyben.

A Kádár János Baráti Kör ezért úgy döntött, a május 26-i ünnepségen egy vörös lepellel letakart állványra fogják tenni Kádár mellszobrát, amelyet miután Moldova György író leleplezett, ezt követően a Munkáspártból kivált Magyarországi Munkáspárt 2006 egyik párthelyiségébe visznek majd tovább.

Arra a kérdésre, hogy később hol lesz a pártfőtitkár szobrának végleges helye, Moravcsik Attila azt mondta, nem valószínű, hogy bárhova is kiállítják majd. „Ha meg is adták volna az engedélyt, sokan figyelmeztettek, hogy a jelenlegi politikai légkörben nincs értelme tartósan kint hagyni a szobrot” – jegyezte meg

2018. tél: 7 végzetes pillanat
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!