7 végzetes pillanat

Azonosították a középkori nép elveszettnek hitt nyelvét

2012. május 23. 11:59

A mai skótok ősei több száz, titokzatos faragott követ hagytak az utókorra. Ezekről a legutóbbi vizsgálatok kiderítették, hogy az i.sz. 4. századtól 843-ig a mai Skócia területét uraló piktek által használt nyelv írásos változatát őrizték meg. A törzsszövetség nyelvét egyelőre nem sikerült kibetűzni.


A Pikt Köveknek is nevezett stilizált bevéséseket – amelyekről eddig azt hitték, hogy egyszerű sziklarajzok – sokáig a címertan tudománya vizsgálta. A Proceedings of the Royal Society A című folyóiratban közölt tanulmány szerzői viszont arra a konklúzióra jutottak, hogy a kövek a mai Skócia északi és keleti részén élt kelta törzseket összefogó piktek elveszett nyelvének emlékét őrizte meg.

„Tudjuk, hogy a pikteknek külön beszélt nyelvük volt, amely a szimbólumokkal való kommunikációt egészítette ki. Ahogyan Beda Venerabilis angol szerzetes és krónikás írja: a mai Nagy-Britannia területén négy nyelv volt: a brit, a pikt, az angol és a skót” – közölte a tanulmány egyik szerzője, Rob Lee, aki kollégáival – Philip Jonathan és Pauline Ziman – több száz követ vizsgált meg a Shannon-entrópiafüggény segítségével: a matematikában ismert metódussal a bevésések irányát, sorrendjét és már karakterét sikerült megállapítani.

Az így kapott eredményt aztán összehasonlították a különböző nyelvekkel, az egyiptomi hieroglifákkal, különböző kínai szövegekkel, a latin, az angolszász, az óír, az ówalesi és az óészaki írott nyelvekkel. A Pikt Kövek nyelvezete egyikre sem hasonlított, valószínűleg a középkori nép beszélt nyelvének írott változata lehet.

Habár Lee és csapata eddig még nem tudta kibetűzni a pikt nyelvet, a megvizsgált szimbólumok számos „meglepetéssel” szolgáltak: van olyan, amelyik egy kutyafejre, a másik lóra, trombitára, tükörre, fésűre, szarvasra, fegyverre illetve keresztre hasonlít. Paul Bouissac, a Torontói Egyetem nyelvészprofesszora szerint „valószínű, hogy a pikt szimbólumok az általuk használt írás példái”, de mint elmondta, kellene egy „pikt rosette-i kő”, amellyel annak idején az egyiptomi hieroglifákat is megfejtették.

2018. tél: 7 végzetes pillanat
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!