Konstantinápoly Budapesten
2012. március 19. 12:23 Jamrik Levente
Európa legnagyobb mulatóközpontját a pesti éjszakából meggazdagodó Somossy Károly, az „élet császára” építtette 1896-ban. Konstantinápoly Duna-parti másolatának bazári bevételei azonban fél év elteltével elapadtak a türelmetlen uzsorások és a rendszeres szúnyogtámadások miatt, így a revüigazgató csakhamar csődbe ment. A valaha épült legszebb vigalmi negyed pedig örökre eltűnt a mai műegyetemi campus területéről.
Korábban
Betyártanyától az orfeumig
Aki „Pestet megtanította mulatni” – jellemezték kortársai Somossy Károlyt, aki már életében legendássá vált Monarchia-szerte különleges hóbortjai, magyarosan nagyvonalú, gavallér természete, és több hétig tartó bacchanáliái miatt. A korabeli sajtótudósítások szerint a nagyhatalmú revüigazgató hetente küldte Bécsbe fehérneműit mosatni, márkás és finom varrású öltönyeit pedig rendszeren Párizs és London boltjaiból hozatta a „székesfőváros lakosságának nagy ámulatára”. Egy-egy ebédjére két-háromszáz, az örökifjú Zichy Jenő gróffal közösen átmulatott éjszakái során pedig nemegyszer négyezer koronát is elköltött, amit mindig vastag kaviárággyal és vörösre főtt homárokkal díszített meztelen hajadonok felszervíroztatásával koronáztatott meg. Ki volt hát ez az élet császárának is hívott könnyű életvitelű mágnás, aki egy esti lumpolása alatt elverte egy segédhivatalnok ötéves keresetét?
Somossy egy „szegény füttyös házaló” fiaként látta meg a napvilágot 1828-ban (más források szerint 1837 vagy 1838-ban) Győr külvárosában. A Singer vezetéknéven anyakönyvezett ifjú a 94. honvédzászlóalj toborzótisztjeként került Klapka komáromi erődjébe, a szabadságharc bukása után pedig a bujkálás helyett inkább a nyilvánosságot választotta. Pestre költözött, hogy alkalmi pincéri munkát vállaljon a Swoboda Ignácz üzemeltette Széna (ma Kálvin) téri hírhedt Két pisztolyhoz címzett zsiványtanyájában. A helyszín a vendéglátás alapos előiskolája volt. A Singer fiú minden fortélyt, trükköt kitanult, majd csúfsága ellenére sikerült Swoboda molett nővérét is rávennie a gazdagsággal kecsegtető hőn áhított házasságra.
A frigy azonban nem tartott sokáig. A család haragja elől a „kis csapláros” egészen Hollandiáig volt kénytelen menekülni a frissen szerzett néhány ezer forintos vagyonával. Ott szerepkört váltva, 1866-ban titkárságot vállalt el Wilhelm Carré cirkuszánál. A bohócmutatvány jól sikerült. Pár év elteltével Singer már a prágai Dersin cirkusz vezérigazgató-helyettese, az 1870-es keltezésű magyar hetilapok pedig már csak úgy emlegetik az „ügyes kezű pénztárost”, mint az István (ma Klauzál) téren vendégszereplő Renz cirkusz művezetője.
Singer ekkortájt kanyarodott újra vissza a vendéglátáshoz. Szórakoztatóipari tapasztalatait felhasználva rögtön titkári állást kapott a Rostély (ma Gerlóczy) utcai Károly-kaszárnyában működő Carlé Varietében, hogy innen teli zsebbel távozva, 1872-ben átvehesse a Nemzeti Múzeum mögötti Beleznay-kert üzemeltetését, újdonsült tulajdonosként pedig a közeli Korona Kávéházat. Artistaszámok, bohózatok, érzelgős valcerek és balett-betétekkel szórakozatja a nagyérdeműt, de Bihari János cigányprímás foglalkozatásán kívül számtalan egykori artistáját, állat-és hangszerutánzóját is beveti az első tervszerűen kitalált magyar nyelvű szórakoztató-fellegvárban.
A könnyen szerzett vagyonán és a sikeren felbuzdulva, az országban elsőként ő indítja be a csak kuplékat, polkákat és valcereket repertoárján tartó „Vígszínházat”, a minden este 11-kor nyitó Anker Saal mulatót. A Sugár (ma Andrássy) úti műintézmény hamar a pesti éjszaka hírhedt lokálja lesz. Ám klubját nem ezért, hanem a telek helyére megálmodott Operaház 1875-ös alapozása miatt kellett bezárnia. Persze anyagi gondokkal ekkor már nem küszködik a Somossyra magyarosított győri aranyember, aki 1891-ben megveszi Bródy Zsigmond újságírótól a Nagymező és a Mozsár utcák sarkán álló földszintes puritán küllemű épületet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Találmányával az elefántok megmentéséhez is hozzájárult John Wesley Hyatt 09:50
- A malária és az oroszlánok sem tudták megállítani Kittenberger Kálmánt 09:05
- A háború megrongálta és feketére színezte, de a főváros egyik jelképe lett a Halászbástya tegnap
- Nagy veszteséggel járt 1944-ben a szovjetek alföldi előrenyomulása tegnap
- Már az ókor óta végeznek sikeres koponyaműtéteket tegnap
- Alternatív irodalomórákkal és neves külföldi szerzőkkel is várja a látogatókat a Margó Fesztivál tegnap
- Kémből vált befolyásos üzletemberré az embermentő Oskar Schindler tegnap
- Nem akartak bevándorlási engedélyt adni az amerikai hatóságok John Lennonnak tegnap