Helyreállíthatják a temesvári Dózsa-emlékművet
2012. február 12. 16:02 MTI
Sikeresen zárult a Temesvári Magyar Nőszövetség által elindított aláírásgyűjtés, amelyet a városban található, januárban megrongált Mária téri Dózsa György-emlékmű teljes helyreállításáért indítottak.
Korábban
A kezdeményező civilek alig három hét alatt legalább 2000 aláírást szerettek volna összegyűjteni, végül 3152-en támogatták a www.petitieonline.com és a www.erdely.ma internetes portálokon is közzétett felhívást - írja a Nyugati Jelen című aradi központú regionális napilap internetes oldalán.
A kezdeményezők február 8-án adták le a támogatókat felsoroló dossziét a temesvári városházán, az örökségvédelmi igazgatóságnak címezve, azzal a kéréssel, hogy a helyreállítási folyamatban vegyék figyelembe a temesvári civil társadalom határozott véleményét.
A Mária téren álló emlékművet január 12-én rongálták meg ismeretlen tettesek. A helyreállítást és a további vandál cselekedetek megelőzését szorgalmazó aláírásgyűjtést január 14-én indította el a Temesvári Magyar Nőszövetség.
A Mária-szobrot és az emlékművet Dózsa György kivégzésének helyén emelték 1906-ban. A fehér márványból készült műemléket Székely László, Temesvár egykori főépítésze tervezte.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![Őskor](/ih0Ax/label/.cut-640x400/11.jpg)
Őskor
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Évezredeken keresztül osztoznia kellett a Homo sapiensnek európai hatalmán
- Jerikó őskori régészeti lelőhelye is a világörökség része lett
- Helyben élhették túl a jégkorszakot a Kárpát-medence őshonos növényfajai
- Pusztulásra ítélték volna látogatóik a lascaux-i barlangrajzokat
- Neandervölgyiek nevelhettek – vagy ehettek meg – egy Homo sapiens csecsemőt 40 ezer éve
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/f57dcb25b6a214752390a7126b821019.jpg)