Etruszk nekropoliszt találtak Olaszországban
2012. január 9. 09:44 MTI
Etruszk nekropoliszt találtak a régészek a közép-olasz Lazio tartományban. A harminchét sírból álló antik temetőt a szakértők rendkívülinek tartják.
Korábban
Az etruszk Vulci, a mai Montalto di Castro területén folyik az ásatás Rómától 100 kilométerre. Eddig három sírt sikerült megtisztítani az őket betemető földrétegtől. Az egyikükben, mely négy teremből áll, a műkincsrablók néhány nappal megelőzték a régészeket - jelentette a Corriere della Sera című napilap római kiadása.
A másik két sír még érintetlen. Pontos helyszínükről és a sírokból folyamatosan előkerülő tárgyakról a régészek nem nyilatkoztak újabb tolvajoktól tartva. Annyit azonban elárultak, hogy egy negyedik sírt "dromos" vagyis a sír bejáratához vezető folyosó előzi meg. Az i.e. hatodik századra datált sírfolyosó hat méter hosszú és másfél méteres széles, innen eddig a régészek egy ló csontvázát és egy vázát ástak ki.
Vulci területén került elő 1857-ben az úgynevezett Francois-sír is, az egyik leggazdagabban díszített etruszk sírkamra, mely Alexandre Francois olasz régészről kapta a nevét. A sajtónak nyilatkozó régészek szerint az újabb nekropolisz hasonló sírokat őrizhetett volna meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2014
- Elhagyott kastély a 19. századi "Chicagóban"
- Rembrandt, a titokzatos
- Híres történelmi csókok
- Ilyen volt Hitler magánélete egy hódolója szerint
- A budai zsidóság az oszmán hódoltság idején
- A Horthy-Hitler-találkozók históriája
- Meghökkentő múltbéli fogások
- A Horthy-kultusz és a magyar zsidóság
- Az életébe került a mexikói kaland Ferenc József öccsének
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap