Nem állítják bíróság elé a vörös khmerek női vezetőjét
2011. november 17. 15:31 MTI
Betegsége miatt mégsem állítják bíróság elé Kambodzsában a szélsőséges maoista vörös khmerek népirtással vádolt egyedüli női vezetőjét, sőt kiengedik a börtönből - közölte csütörtökön az illetékes bíróság.
Korábban
A háborús bűntettek ügyében eljáró testület döntése meglepetést keltett. Az ügyészség 24 órán belül fellebbezést nyújthat be a végzés ellen. A 79 éves Ieng Thirith időskori elbutulásban szenved, valószínűleg Alzheimer-kóros - állapították meg szakértők.
Az 1975-1979 közötti, Pol Pot-féle kambodzsai rémuralom volt szociálisügyi minisztere három másik vörös khmer vezetővel együtt állt volna bíróság elé népirtás, háborús és emberiesség elleni bűntettek vádjával. Egyikük a 84 éves Nuon Chea, Pol Pot valamikori jobbkeze, a totális diktatúra főideológusa. A két másik vádlott a 79 éves Khieu Samphan volt államfő és a 85 éves Ieng Sary egykori külügyminiszter, a felelősségre vonás alól betegség miatt kivont volt politikusnő férje.
A vörös khmerek négy évig tartó rémuralma a 20. századi történelem egyik legsötétebb fejezete. Pol Pot az általa meghirdetett "forradalom" keretében megszüntette a vallást, az iskolákat, a pénzhasználatot, a városokból vidékre telepítette és mezőgazdasági munkatáborokba kényszerítette az embereket, és az értelmiség mint társadalmi réteg megszüntetésére törekedett. A program következményeként hozzávetőleg 1,7 millióan vesztették életüket: a többséget kivégezték vagy halálra éheztették, sokan pedig az embertelen munkakörülmények között lelték halálukat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
maják
- Háromezer éves maja települést fedeztek fel Guatemalában
- A magyar sajtó és a bolgár hadba lépés
- Minden évben várják, de eddig nem jött el a világvége
- A hódítók nem tudták teljesen eltüntetni az amerikai őslakosok hagyományos népi játékait
- A titokzatos dzsungelbéli főváros a Csillagok Háborúja díszletéül is szolgált
- A leghíresebb maja romváros eddig lezárt részei is látogathatók lesznek
- A maja villámisten ritka szobra került elő Mexikóban
- Szokatlan játékokkal múlatták az időt az Újvilág őslakosai az európai hódítás előtt
- Feláldozott emberek maradványait találták meg egy maja romvárosban
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját tegnap
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang tegnap
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát tegnap