CT-vel fürkészték ki a mamutbébik titkait
2011. november 11. 15:41 MTI
Ljuba és Hroma, a Szibériában előkerült két mamutbébi titkait fürkészték ki CT-vizsgálat segítségével a Michigani Egyetem őslénytani múzeumának paleontológusai, akik az eredményeket a Gerinces Őslénytani Társaság (Society for Vertebrate Paleontology) közgyűlésén ismertették Las Vegasban.
Korábban
Ljubára 2007-ben találtak, korát 42 ezer évesre becsülik, Hroma két évvel később került napvilágra sokkal ősibb üledékes rétegből. Ljuba nőstény, a feltételezések szerint a sár ejtette foglyul és megfulladt. Hromáról korábban azt hitték, hogy lépfene végzett vele, további kutatások kimutatták, hogy valamilyen más okból múlt ki. Eredetileg hímnek tartották, ám a belső szerveinek CT-vizsgálata bebizonyította, hogy nőstényről van szó - olvasható a LiveScience tudományos hírportálon.
"A mamutok esetében, mint bebizonyosodott, a külső nemi szervek megtévesztőek lehetnek, az, amit a péniszének tartottunk, a csikló volt" - magyarázta a félreértést David Fisher paleontológus. Bár mindkét mamutbébi ugyanahhoz a fajhoz tartozott, csontvázaik között jelentős különbségeket mutatott ki a komputertomográfia. Ljuba mellső lábai lényegesen hosszabbak, mint Hromáé, utóbbinál viszont csonttaréjt mutattak ki a jövendő agyarak helyén, amely a fiatalabb mamutbébinél nincsen. Mint a kutatók rámutatnak, még korai bármilyen következtetést levonni, hogy ezek a csontrendszeri különbségek mit is jelentenek, ám vélhetően evolúciós változásokról van szó.
A CT-vizsgálat megmutatta a kismamutok gyomortartalmát, amelyből következtetni lehet a jégkorszaki étrendre, valamint az ormányosok életmódjáról is elárult ezt-azt. Így például "Ljuba" veséi sokkal nagyobbak, mint ez várható lenne. A kutatók feltételezése szerint a nagyobb vesék jobban "feldolgozták" a vizeletet, kiválasztva a salakanyagokat, a megtisztított folyadék nagyobb részét pedig újrahasznosította a szervezet.
"Igen hideg környezetben éltek, ahol az elérhető víz fagyott formában létezett. A vizeletürítéssel sok folyadék távozhatott, amelyet hó vagy jég fogyasztásával pótolhattak, ami szintén hideg. Így a szervezet számára optimálisabb volt, ha újrahasznosította a vizeletet. Senki sem feltételezte, hogy a mamutok élettanilag így alkalmazkodtak a hideghez" - hangsúlyozta David Fisher.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Demográfiai változások Magyarországon 1945-től
II. Népesség, település, életmód
- Propagandakampánnyal sem tudtak sok magyarországi szlovákot rávenni a Csehszlovákiába költözésre 1946-ban
- Hiába tiltakoztak sokan, több tízezer magyarországi németet telepítettek ki a kollektív bűnösség elve alapján
- Szinte bárki felkerülhetett a kitelepítendők listájára Rákosi alatt
- Magyarok is települtek át „szlovákként” Csehszlovákiába a lakosságcsere keretében
- Megérdemelték a kitelepítést a németek?
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap