Fémdetektor találhatta meg Nagy-Britannia legnagyobb római kori kincsét
2011. október 20. 08:50 The Daily Telegraph
Egy brit amatőr régész találhatta meg Worcestershire-ben a szigetország legnagyobb római kori kincsét, amely az előzetes becslés alapján több millió fontot érhet. A hivatalos bejelentésre még várni kell.
Korábban
A részletek egyelőre még nem ismertek, és a szerencsés megtaláló kilétét is homály fedi, a lelet értéke miatt pedig eddig csak a worcestershire-i megyei tanácsot értesítették. A kincs lelőhelyét, Bredon Hillt máris a Staffordshire Hoard-hoz, Nagy-Britannia legnagyobb angolszász arany- és ezüstgyűjteményéhez hasonlítják.
Roger White, a Birminghami Egyetem római kori régészettel foglalkozó munkatársa „érdekesnek” nevezte a leletegyüttest. „A két törzs szálláshelye között elhelyezkedő Bredon Hillnél nem volt komolyabb római tevékenység, de Worcesternél római kori alapokra bukkantunk, itt vasgyártás folyt” – mondta el White.
A hír gyorsan terjedt a brit fémkeresők közösségén belül, de eddig a beavatottak is csak keveset tudnak. A híresztelések szerint a worcestershire-i lelet az eddigi legnagyobb római kori kincs, amelyet Nagy-Britanniában találtak, hamarosan állítólag hivatalosan is bejelentik a hírt.
A staffordshire-i gyűjtemény 2009-es felfedezése óta a fémdetektorral járó kincsvadászok folyamatosan keresik az újabb nagy zsákmányt. A hatalmas lelet egy részét a Birmingham Museum & Art Gallery-ba látogatók végre megcsodálhatják, miután sikeresen lezárult az a kampány, amelynek az volt a tétje, hogy az ékszereket és harci eszközöket a régióban tudják-e tartani.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés / 30. A „harmadik világ” (a gyarmati rendszer felbomlása, a fejlődő országok problémái)](/ih0Ax/label/.cut-640x400/791.jpg)
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/f57dcb25b6a214752390a7126b821019.jpg)