Megnyíltak a véres Marcos-dossziék
2011. szeptember 21. 16:38 MTI
A Fülöp-szigeteki hadsereg megnyitotta a Marcos-diktatúra anyagait tartalmazó archívumát. A kutathatóvá vált dokumentumok a délkelet-ázsiai szigetországban 20 évig hatalmon lévő diktátor uralmának legvéresebb időszakát, az 1972-1981 között érvényben lévő statáriumot ölelik fel.
Korábban
Az anyagokat a Loretta Anne Rosales vezetése alatt álló emberi jogi bizottság kapja meg. Elnöke, Loretta Ann Rosales szerint a diktatúra 10 ezer áldozatáról tudnak, de azt feltételezik, hogy többen lehetnek, mivel több, mint 30 ezer embert börtönöztek be.
A katonai törvénykezés tíz évét Marcos arra is felhasználta, hogy megszabaduljon politikai ellenfeleitől. 1983-ban megölette a száműzetésből hazatért Benigno Aquinot, akinek özvegyét, Corazon Aquino 1986-ban, Marcos eltávolítása után elnökké választották. Fia, Benigno Aquino 2010 óta a Fülöp-szigetek elnöke.
"A hadsereg a történelmi sebek begyógyítását kívánja szolgálni ezzel a lépéssel" - olvasható a Fülöp-szigeteki védelmi miniszter és az emberi jogi bizottság elnöke közös nyilatkozatában, amelyet a kommunizmus veszélyére való hivatkozással bevezetett statárium és a manilai törvényhozás, a Kongresszus feloszlatása 20.évfordulóján látott napvilágot.
Az Aquino családhoz közel álló Voltaire Gazmin miniszter elismerte, hogy voltak visszaélések a statárium idején, de szeretnék tanulmányozni az iratokat, hogy vannak-e feljegyzések az akkor történtekről. Gazmin a Marcos-diktatúra idején is magas állami tisztséget töltött be.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Mérgező szivar és fertőző búvárruha is okozhatta volna Castro vesztét
- Tagadta bűnösségét a kémkedés miatt kivégzett Rosenberg-házaspár
- A beszéd, amely elindította a hidegháborút
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- 86 ezerszer fordult a Föld körül a Mir űrállomás
- Semmi sem dőlt még el Jaltában Európa felosztásáról
- Három kráter őrzi a tragikusan elhunyt Apollo-1 legénység emlékét a Holdon
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko 09:50
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része 09:20
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat 09:05
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap