Műemléki vasútvonal a Bakonyban
2011. augusztus 31. 11:43
Műemlékké nyilvánították a Veszprém-Bakonyszentlászló közötti bakonyi vasútvonalat - tájékoztatott Berki Zoltán térképész, a Cuha-völgyi Bakonyvasút Szövetség ügyvivője.
Korábban
A vasútvonal műemlékké nyilvánításáról a Magyar Közlöny augusztus 25-i számában megjelent NEFMI-rendeletben döntött Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter. A műemlékké nyilvánítást kezdeményező Berki Zoltán elmondta, hogy 2004 óta tartó "harcuk" zárult győzelemmel, ugyanis 2010-ig háromszor akarták bezárni a Győr-Veszprém közötti vasúti pályaszakaszt, megszüntetni "Magyarország egyik legszebb, ipartörténetileg és turisztikailag is felbecsülhetetlen értékű vasútvonalát".
Berki Zoltán hangsúlyozta, hogy egy Európában is ritkaságnak számító hegyi vasúti szakaszról van szó. A Cuha-völgy 115 éves vasúti viaduktja és alagútja páratlan kulturális és ipartörténeti műemlék. Állomásépületet, bakterházat már nyilvánítottak Magyarországon is műemlékké, ám először fordult elő, hogy egy vasúti pályaszakasz legyen - 40 kilométeres hosszúságban - műemlék - mutatott rá az ügyvivő. Elmondta, hogy szerezni akarnak majd egy-két nyitott vasúti kocsit, hogy nyáron azzal utazhassanak a turisták a Bakony legszebb tájaira.
Berki Zoltán szerint hiábavaló lett volna a kezdeményezése, ha nem áll mellé a kezdetektől fogva Kancsal Károly, Bakonyszentlászló jegyzője, a szövetség alelnöke, s nem mozgósítja Győrtől-Veszprémig a városok és falvak "civil népét". Kancsal Károly az MTI-nek elmondta: jóleső érzés tölti el, ám szomorú is, hogy egyáltalán harcolniuk kellett azért - ráadásul hét évig -, hogy egy patinás és értékes ipartörténeti ritkaság megmaradhasson.
Elárulta: következő kezdeményezésük az lesz, hogy az állam adja ingyen az érintett önkormányzatok tulajdonába a vasút mentén lévő épületeket. 10-15 építményről van szó, állomásokról, bakterházakról, felvételi épületekről, amelyeket a települések hasznosítani tudnának, például turisztikai információs pontokként - tette hozzá. A műemlékké nyilvánításnak különösen a jövőre nézve van nagy jelentősége, mert garanciát jelent a vasút jövőbeli működtetéséhez is - mondta Bödecs Barnabás, a Bakonyvasút Szövetség elnöke.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2014
- Elhagyott kastély a 19. századi "Chicagóban"
- Rembrandt, a titokzatos
- Híres történelmi csókok
- Ilyen volt Hitler magánélete egy hódolója szerint
- A budai zsidóság az oszmán hódoltság idején
- A Horthy-Hitler-találkozók históriája
- Meghökkentő múltbéli fogások
- A Horthy-kultusz és a magyar zsidóság
- Az életébe került a mexikói kaland Ferenc József öccsének
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.