2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Húsz éve vonultak ki a szovjet csapatok Kelet-Európából

2011. június 20. 08:55 Múlt-kor, MTI

Húsz éve, 1991. június 16-án hagyta el Magyarországot az utolsó szovjet katonavonat a záhony-csapi határállomáson. A kelet-európai volt szocialista országok közül Csehszlovákiában ugyancsak 1991 júniusában zárult le a szovjet csapatkivonási folyamat, míg Lengyelországot véglegesen 1994 szeptemberében, a keletnémet tartományokat pedig 1994 augusztusában hagyták el több évtized után az ott állomásozó szovjet alakulatok.

Magyarország

Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára, a szovjet Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke 1988. december 7-én az ENSZ Közgyűlésének 43. ülésszakán jelentette be: Moszkva 1991-ig hat harckocsizó hadosztályt, 5 ezer harckocsit és 50 ezer katonát von ki az NDK, Csehszlovákia és Magyarország területéről, egyidejűleg csökkenti a Szovjetunió európai területein lévő haderőket és azok fegyverzetét. Az említett országok mellett 1989 nyarán megkezdődött a Lengyelországban állomásozó szovjet haderő fokozatos csökkentése is.

Horn Gyula magyar és Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter 1990. március 10-én írta alá Moszkvában a szovjet csapatok Magyarországról történő kivonásáról szóló egyezményt. Ennek értelmében 1991. június 30-ig kellett kivonni a teljes személyi állományt, beleértve a szovjet állampolgárságú polgári személyeket, valamint a fegyverzetet, a harci technikát és az anyagi eszközöket. Megelőzőleg 1989. április 25-én elindult már haza a kiskunhalasi 13. harckocsi gárdaosztály.

Hivatalosan az egyezmény után két nappal, 1990. március 12-én kezdődött meg a Magyarországon tartózkodó szovjet Déli Hadseregcsoport katonáinak, polgári alkalmazottainak, fegyvereinek, harci-technikai eszközeinek, anyagainak hazaszállítása, ekkor kelt útra a Veszprém megyei Hajmáskéren állomásozó szovjet harckocsizó alakulat. Az elkövetkező 15 hónapban mintegy 35 ezer vasúti kocsi szállította vissza a Szovjetunióba a Déli Hadseregcsoport eszközeit, katonáit, mintegy 50 ezer katonát, s kb. ugyanennyi polgári alkalmazottat illetve családtagot kellett hazajuttatni.

A szovjet csapatok több mint 27 ezer különféle járművel rendelkeztek, ebből 860 volt a harckocsik, 600 az önjáró tüzérlövegek, 1500 a gyalogsági páncélozott harcjárművek száma. (A későbbi években derült csak ki, hogy magyar területen is tároltak szovjet atomtölteteket.) A szovjet erők 60 helyőrségben, katonavárosban helyezkedtek el, s hat repülőtérrel is rendelkeztek.

Az utolsó katonavonat 1991. június 16-i áthaladását követően az utolsó szovjet katona június 19-én 15 óra 01 perckor hagyta el Magyarország területét a záhony-csapi határállomáson Viktor Silov altábornagy, a Déli Hadseregcsoport parancsnoka személyében. Nevezetes dátum lett ez a nap Magyarország történelmében: 1944. március 19-e óta először nem állomásozott idegen katona magyar földön. Ennek emlékére 2001-ben az Országgyűlés nemzeti emléknappá nyilvánította június 19-ét, e hónap utolsó szombatját pedig a magyar szabadság napjává.

A csapatkivonás lebonyolítását a vele kapcsolatos pénzügyi elszámolás hosszú, nehéz tárgyalássorozata kísérte. Végül egy olyan "nulla megoldás" született, amelyben a felek kölcsönösen lemondtak egymással szembeni követeléseikről, azaz egyenlőségjelet tettek a szovjet csapatok által hátrahagyott vagyon és az általuk okozott károk nagysága között. Erről 1991. december elején Moszkvában szóbeli egyezség született, majd 1992. november 11-én Budapesten írásbeli megegyezés jött létre Antall József miniszterelnök és Borisz Jelcin orosz elnök között.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár