Mítoszvadászok és a Valkűr-hadművelet
2011. március 9. 09:02
A Discovery Channelen immár nyolcadik évadát taposó Állítólag című sorozat szerkesztői korábban több történelmi tévhitet megpróbáltak kiigazítani. Így tettek tavaly decemberben: akkor arra a kérdésre keresték a választ, hogy Hitler 1944. július 20-án meghalhatott volna-e az ellene elkövetett merényletkísérletben?
Korábban
A műsorban vizsgált mítosz a következőt állítja: ha 1944. július 20-án a megbeszélésre nem a föld feletti konferenciateremben, hanem az eredetileg e célra kialakított bunkerben került volna sor, akkor a Führer is meghalt volna a robbanásban. A konferenciateremben ugyanis a nyitott ablakok elvezették a bomba lökéshullámát, így az csak minimális károkat okozhatott.
A műsorvezetők ezen mítosz igazolására vagy épp cáfolatára megépítették az egykori helyiségek méretarányos másait, majd nyitott illetve zárt ablakokkal pontosan rekonstruálták, hogy a robbanás pillanatában melyik szereplő hol állt. Ennek során azt is megmérték, hogy a lökéshullámoknak milyen ereje volt: a föld feletti helyiségben rögzített értékek pontosan megfelelnek annak, mint amire a korabeli fotók alapján következtettek.
A végeredmény azonban megcáfolta a mítoszt: bár a robbanásnak a földalatti bunkerben nagyságrendekkel nagyobb ereje lehetett volna, mint a konferenciateremben, csak akkor ölhette volna meg Hitlert, ha a bombát közvetlen mellette robbantották volna fel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyesült Államok
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles
- Hollywood szinte összes díját begyűjtötte Audrey Hepburn
- A maffia információi segítették a szövetségeseket a szicíliai partraszállásnál
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap