Első világháborús fotók a frontvonal másik oldaláról
2011. március 1. 08:55
Egy több mint háromezer darabból álló első világháborús fényképgyűjteményt találtak Franciaországban, benne ausztrál, brit, amerikai, kanadai és más szövetséges katonákat ábrázoló, idillikus fotókkal.
Korábban
A Somme völgyében, az egyik vignacourt-i parasztház padlásán felfedezett kollekció valóságos aranybánya – vallják hadtörténészek. Az ausztrál Channel Seven-en bemutatott, korábban soha nem látott felvételek egyikén a katonák borozgatnak, máshol francia hölgyek társaságát élvezik, sőt, bokszolnak is.
„Csodálatos képek, az első világháború fontos mementói” – nyilatkozta Peter Burness, az Ausztrál Háborús Emlékmű történésze, aki jelen volt a Párizstól két órára levő vignacourt-i ház ládájában megtalált üvegnegatívok felfedezésekor. „Van valami olyan intimitás ezeken a képeken, amit még soha nem láttam. Visszamenni az időben, belenézni az emberek szemébe, mindezt a háború kellős közepén” – tette hozzá.
Gallipolitól eltérően, ahol az ausztrál katonák magukkal vihették fényképezőgépeiket, a nyugati fronton csak hivatásos brit fotográfusok készíthettek képeket. A Louis Thuillier és felesége, Antoinette után elnevezett Thuillier-kollekció azonban majdnem az enyészeté lett, mivel a parasztházat a következő hónapban tervezték eladni, a házaspár pedig nem volt tudatában a gyűjtemény történelmi jelentőségének.
Laurent Mirouze amatőr történész húsz évvel ezelőtt már próbálta felhívni a figyelmet a képek fontosságára, de ez se a párizsi ausztrál nagykövetség, se a brit történészek ingerküszöbét nem érte el, annak ellenére, hogy a férfi egy cikket is publikált a témában. „Úgy gondoljuk, hogy a legtöbb képet Antoinette Thuillier készítette, aki nagyon csinos volt, így a katonák gyakran flörtölhettek vele, miközben ő a lencse mögül nézett rájuk” – mondta el Mirouze.
1916-ban, két év szolgálat idő után tért vissza Louis Thuillier Vignacourt-ba, ahol Gallipoliból érkező ausztrál katonákkal találkozott. Louis és Antoinette megragadta a lehetőséget, s némi pénz fejében lefényképezték az átvonuló katonákat. A házaspár brit, amerikai, kanadai, ausztrál, indiai és dél-afrikai katonákról, valamint kínai munkásokról készített szuvenírképeket; a frontról érkező elcsigázott férfiakat francia családoknál szállásolták el, így gyakran helyi asszonyokkal és gyerekekkel szerepelnek közös fotón.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. A modern demokráciák 17–18. századi gyökerei
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Bibliáját és sakk-készletét vitte magával a vesztőhelyre I. Károly angol király
- Nem tartotta tiszteletben az angol alkotmányosság alapját Földnélküli János
- 10 tény az amerikai függetlenségi háborúról
- 10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig
- Mániákusan igyekezett kijavítani műveltségbeli hiányosságait az első amerikai elnök
- Az egyetlen nő, aki aláírta az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát
- Ilyenek voltak Amerika pajzán alapító atyái
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap