2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Beszélgetések a Történeti Levéltárban

2011. február 9. 09:42

2011 februárjában előadássorozatot indít az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, amelynek keretében a szervezők szeretnék bemutatni az intézményben folyó tudományos kutatást és iratfeldolgozást. A minden hónap második csütörtök délutánján megrendezésre kerülő előadások első felvonásában, 2011. február 10-én Palasik Mária beszél majd Az 1945 kora tavaszán a Gyömrői járásban elkövetett gyilkosságok dokumentumairól.

A Gyömrői járásban az 1944 vége és 1945 áprilisa között részben politikai indíttatású gyilkosságok történtek. Az események feltárásához Palasik 1993 és 2010 között háromszor fogott hozzá. Ennek eredménye előbb egy, a Valóság folyóiratban közölt tanulmány volt 1995-ben, majd egy könyvfejezet 2000-ben.

"Egyéb kutatások kapcsán azonban mindig bele-belebotlottam egy-egy újabb kapcsolódó dokumentumba, amikor is 2006-ban - némi feljebbvalói nyomásra - úgy döntöttem, harmadszorra is nekikezdek a történetnek. Ekkor már sokkal leleményesebb voltam annak végiggondolásában, vajon hol lelhetek újabb és újabb forrásokra, és a legképtelenebb ötletemet is végigkövettem a levéltárakban. Így jutottam el a „hiányon” keresztül egy - a történet szempontjából - hihetetlenül fontos dossziéhoz, amely az ÁBTL-ben található. Itt ugyanis név szerint kutatva az áldozatok és a tettesek után - a kollégáim segítségével - egyetlen egyoldalas dokumentumot találtunk csupán.

Mivel az áldozatok között nem találkoztam Seprűs János, gyömrői főjegyző nevével, annak igyekeztem utána járni, vajon miért nem, mi történhetett vele. A keresés során bukkantam Hortobágyi János dossziéjára, amelyben viszont megdöbbentő, nagyon értékes, orosz és magyar nyelvű forrásokra találtam; ezek Gyömrőn keletkeztek 1945 januárjában. Szeretném ezt a dossziét a maga kincseivel bemutatni a hallgatóságnak" - mondta el Palasik.

Az előadásra 2011. február 10-én, 15 órakor, az ÁBTL aulájában kerül sor. A rendezvény minden érdeklődő számára nyitott és ingyenes!

Előadó: Palasik Mária
Az előadás címe: Egy kutatás tanulságai. Az 1945 kora tavaszán a Gyömrői járásban elkövetett gyilkosságok dokumentumai az ÁBTL-ben

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár