Nyolcezer négyzetméterrel bővül a Szépművészeti
2011. január 28. 13:42 MTI
Kétfordulós, tárgyalásos közbeszerzésen keres a Szépművészeti Múzeum vállalkozót az épülete térszint alatti bővítésének kiviteli tervezésére, valamint kivitelezésére, a felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Korábban
A turisztikai célú, két föld alatti szinten, valamint kisebb részben a talajszint felett megépítendő létesítmény területe 8.870 négyzetméter. Része a feladatnak a régi épületben szükséges bontás, majd pedig helyreállítás, valamint az épület előtti tér helyreállítása is.
Csak az tehet ajánlatot, akinél az utóbbi 3 év mindegyikében, a közbeszerzésen elnyert építési munkák ellenértéke elérte a nettó 3 milliárd forintot. Olyan referenciával is kell rendelkeznie az ajánlattevőnek, amely műemlék épület szerkezet-megerősítése volt, legalább nettó 1 milliárd forint értékben. A felhívásra február 23-ig lehet jelentkezni. Az ajánlatkérő március 9-ig választja ki azokat a cégeket, amelyek a második fordulóban ajánlatot tehetnek.
Baán László, a múzeum főigazgatója korábban elmondta, hogy az intézmény a bővítés első szakasza alatt, fél évig zárva lesz, ekkor hajtják végre azokat az átalakításokat a régi épületben, amelyek az új, földalatti szárny csatlakozása okán válnak szükségessé.
A mintegy négymilliárd forintos, zömében európai uniós forrásból megvalósuló beruházás során közel nyolcezer négyzetméterrel bővül a múzeum. Az új épületszárnyban időszaki kiállítóterem, gyermekfoglalkoztatók, előadóterem, kávézó, étterem és egy múzeumi bolt kap majd helyet. A főigazgató emlékeztetett: az új tervek szerint nem vezet majd bejárat a homlokzati főlépcsőn keresztül és az új, térszint alatti épületszárnyba vezető liftet és lépcsőt két, egyenként 50 négyzetméter alapterületű üveghasáb fedi majd, így azok semmit sem takarnak ki sem a múzeumból, sem pedig a Hősök tere látványából.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/ecfee62640b27ceff6456f5cf0e4470d.jpg)
A múzeum régi épülete október végén nyit ki újra, addigra egy ideiglenes bejáratot alakítanak ki a nagyközönség számára az Állatkerti körút felől. Bár az épület zárva lesz, a Szépművészeti májustól szeptemberig még egy kiállítással készül. "A múzeum az európai uniós elnökségi év programjaihoz egy szabadtéri kiállítással járul hozzá. A projekt címe: Művészet a tavon" - tájékoztatott Baán László. A különleges tárlatra 25 kiemelkedő európai művészt kértek fel, akik egy-egy projektet "álmodnak meg" az addigra felújított Városligeti-tóra, ahol a látogatók csónakokkal is megközelíthetik majd a műalkotásokat.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/524f1409c7ca4afc82289a77ca269c7f.jpg)
![Múlt-kor magazin 2018. különszám](/ih0Ax/label/.cut-640x400/753.jpg)
Múlt-kor magazin 2018. különszám
- Hitler és a nők
- Tamáska Mária az "Öreg" árnyékában
- Magyar deportáltak felszabadulása és hazatérése
- Petőfi halála és a túlélés költői
- Kádár János és az ő Piroskája
- A Nagy Háború osztrák–magyar tábori bordélyai
- Vágy és vezeklés
- Az elveszett csejtei "Vérgrófnő"
- Rákosi Mátyás 15 évig tartó „gyógykezelése”
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap