A kerekasztal drámája
2011. január 14. 17:24 Bethlenfalvy Ádám, Sz. Veidinger Éva
Új drámaóra sorozat indult el a Magyar Nemzeti Múzeumban a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ színész-drámatanárai és az intézet múzeumpedagógusainak közreműködésével, amely a kiállítás elemeinek felhasználásával a személyes érintettséget helyezi előtérbe.
Korábban
Van-e értékük ma a sok száz éves tárgyaknak? A kérdés a magazin olvasója számára valószínűleg értelmezhetetlen, olyan triviálisnak tűnik rá a válasz. Tizenévesekkel múzeumban foglalkozva azonban egyre gyakrabban tapasztaljuk, hogy ha ez a kérdés felmerül, komoly erőfeszítésbe kerül, míg a diákokkal túljutunk a sablonos válaszok felszínes látszateredményén. Ha egyáltalán túljutunk, mert a válasz nem mindig egyértelműen pozitív.
A Magyar Nemzeti Múzeumban évek óta keressük a múzeumi történelemtanításnak azokat a – speciális igényekre reagáló – módszereit, amelyek képesek valódi utat találni a mai középiskolás korosztály világába. Az időközben megfogalmazott üzeneteink közvetítésében a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ kreatív szellemű munkatársaiban kiváló szövetségesekre találtunk. A recept: múzeumpedagógia és drámapedagógia a történeti kiállításban elegyítve – az eredmény: nem a múzeumi unalomtól szürkére porosodott, hanem élénk, szellemileg és lelkileg megérintett, komoly közösségi élményt bezsebelt kamasz társaság, amely a tárgyakból kiindulva további kutakodásra motiváló tapasztalatokat szerzett a múlt egy szeletéről. Lássuk kicsit konkrétabban.
Az első mondatban feltett kérdésen rágódunk a Nemzeti Múzeumban tartott drámafoglalkozás végén kilencedikes gimnazistákkal. Pár perccel korábban ugyanezek a fiatalok vidéki építőmunkások szerepében próbáltak pénzzé tenni egy budapesti bérház építkezésén talált Szent István korabeli kardot és sisakot.
A történet 1905-ben játszódik. A közel két órás drámaóra aprólékosan felépített tevékenységekkel és játékokkal segíti a 14-15 éves fiatalokat, hogy egy száz évvel ezelőtti helyzetben tehessék próbára saját gondolataikat. Fontos, hogy ezt szerepekben teszik, hiszen a drámapedagógia egyik legfontosabb megkülönböztető jegye az, hogy a résztvevők szerepek védelmében kísérletezhetnek, érthetnek meg fiktív vagy éppen történelmileg hiteles, de minden esetben komplex, emberi helyzeteket.
Mire a múzeumi drámaóra központi helyzetéhez érünk, a diákok már több ponton és több formában ismerkedtek a korral. Elsőként a kiállításban, a tárgyak, képek, enteriőrök, színek, fények és hangok világában tartott rövid tárlatvezetés idézi számukra a múltat, a 19-20. század fordulójának világát. Aztán a munkásokat közvetítő ügynökökként bértárgyalást folytatnak a konkurenciát egymás ellen kijátszó beruházóval, akit egy drámatanár alakít, majd rövid jelenetekben idézzük meg a vidékről Budapestre érkezett munkások hétköznapjait.
Amikor már valamennyire körvonalazódnak az életüket szabályozó körülmények, akkor találunk rá a történelmi leletre, az ezeréves kardra és sisakra, ami játékunk központi dilemmáját kínálja: mit kezdjünk vele? Tegyük azt, amit elvárnának tőlünk, szolgáltassuk be a tárgyakat egy múzeumnak? Vagy tegyük, amit a ránk nehezedő anyagi kényszerek diktálnak, adjuk el őket egy műtárgykereskedőnek? A szóban forgó diákcsoport úgy dönt, hogy megpróbálják pénzzé tenni a régiségeket. A kereskedő, akit az egyik drámatanár játszik, természetesen igyekszik kihasználni a munkások kiszolgáltatottságát.
A múzeumi drámajáték célja nem az, hogy egyértelmű válaszra jussunk a központi kérdést illetően, hanem egyrészt, hogy a dilemmákon keresztül más korban élő emberek helyzetét – és ezzel egy picit saját helyzetünket is – jobban megértsük, másrészt, hogy a kiállítás segítségével az adott történeti kort is mélyebben megismerjék a fiatalok. Azért gyűjtik az (életmód)történeti információkat, hogy a játékban részt vehessenek, így a megismerés folyamata teljességgel megszabadul a jól ismert iskolai „tanulás-szagtól”, élményszerűvé válik. A személyes érintettségnek pedig nem csak az aktív tanulás a hozadéka: mivel minden történés az osztálytársakkal együttműködésben zajlik, maga a közösség sem vonhatja ki magát a hatás alól, amely alakít, fejleszt, változásokat indukál.
Az óra végén megfogalmazódó szinte filozófiai kérdést – Van-e értékük ma a sok száz éves tárgyaknak? – tulajdonképpen groteszk a Nemzeti Múzeum épületében feltenni, de ne gondoljuk, hogy annyira egyértelmű a pozitív válasz. S ennek nem az az oka, hogy rossz, neveletlen, buta diákok vesznek részt a foglalkozásokon – éppen ellenkezőleg: rendkívül szimpatikus, érdeklődő csoportokkal dolgozunk –, hanem talán az, hogy sokszor épp a legalapvetőbb kérdésekről való beszélgetésre nem jut idő az oktatásban és a családban.
A fent bemutatott óra a Nemzeti Múzeum új drámaóra sorozatának első alkalma, amelyet a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ színész-drámatanárai a múzeumpedagógusokkal együttműködve tartanak. A sorozat következő alkalmain a már felépült Zerge (ma Horánszky) utcai bérházban történő eseményekről játszunk tovább, és egyben haladunk előre a huszadik század történelmében. Az 1920-as években egy megesett cselédlánnyal és a kor társadalmi különbségeivel foglalkozunk (Kosztolányi: Édes Anna). Az 1936-os olimpia kapcsán azt vizsgáljuk, miként csapnak össze egy családon belül a második világháború előtti évek különböző ideológiai irányzatai. A következő drámaórák a második világháború idején a ház légópincéjében játszódnak, illetve a környéken zajló ’56-os eseményeket vizsgálják.
A sorozat játékait valószínűleg egy drámapedagógiában jártas tanár is meg tudná valósítani egy dupla történelemórán némi adaptáció után. A Magyar Nemzeti Múzeum azonban egyedülálló lehetőséget kínál, amikor a 20. századi magyar történelmet bemutató tárlatát használja fel kiindulási pontként a történelmi drámaórákhoz. A hiteles tárgyi környezet már a maga indirekt módján is információkat közöl, hiszen egészen más magunk előtt látni, milyen ruhát viselt egy cseléd, milyen miliőben élt egy polgári család, hogy volt berendezve egy óvóhely, mint csupán a parlamentben vagy a harctereken történő viharos eseményekről hallani történelem órán. A kiállítás-feldolgozás során időnként magunk is meglepődünk a diákok apró rácsodálkozásain: az egyik gimnazista például megjegyezte, nem is tudta, hogy 1905-ben már hordtak szemüveget az emberek. És valóban, része ez vajon bármelyik középiskola tananyagának?
A két megvalósító intézmény közti együttműködés szakmai szempontból is gyümölcsöző. A Kerekasztal munkatársai majdnem két évtizedes drámapedagógiai és színházi tapasztalatukat hozzák, a Múzeum munkatársai pedig a történelem és a kor tárgyi kultúrájának alapos ismeretét, múzeumpedagógiai műhelyük tudását nyújtják, így történelmileg is hiteles, valamint pedagógiai és színházi szempontból is izgalmas esemény jöhet létre a múzeumi foglalkozásokon.
A sorozat alapgondolata és a konkrét órák megtervezésének központi szempontja az volt, hogy történelmi információkra építve és a kiállításból ihletet merítve olyan történéseket vizsgáljunk közvetlen közelről, amelyek ma is érintenek minket, amelyek ma is nehezen eldönthető, érzelmileg és intellektuálisan megmozgató kérdéseket vetnek fel a középiskolás diákok számára. Eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy a dráma- és múzeumpedagógia közösen bevetett, egymást erősítő arzenálja egyszerre képes szolgálni mind a történelemtanulást, mind a személyiség és a közösség sokoldalú fejlesztését.
***
A Kerekasztal Színházi Nevelési Központ Közép-Európa első színházi nevelési társulataként 1992 óta kínál színházi előadásokat és azokat feldolgozó drámapedagógiai foglalkozásokat a közoktatásban résztvevő korosztályoknak. Az általában iskolaidőben történő foglalkozásokon mindig egy osztály vesz részt, és aktívan vizsgál a színházi előadások által felvetett emberi problémákat. A Nemzeti Múzeumban zajló projekt középpontjában nem színházi előadások, hanem történelmi események állnak, ezekhez kapcsolódó rövid jelenetekből és dramatikus munkaformákból épül fel egy-egy múzeumi drámaóra.
A Magyar Nemzeti Múzeum múzeumpedagógiai műhelye a hazai múzeumpedagógia egyik megalapítója, az 1970-es évek óta kínál múzeumi órákat és szabadidős foglalkozásokat. Legfontosabb célja az, hogy tartósan ragadja meg a kiállításokkal ismerkedő fiatalok figyelmét. Olyan élő kapcsolat kialakításán munkálkodik, amely a felnövekvő generációk számára évekre, évtizedekre meghatározhatja a történeti értékek befogadásának attitűdjét, s ez a hálás feladat inspirálja az újabb és újabb, kreatív módszerek felkutatásában és alkalmazásában.
Bővebb információ: www.mnm.hu és www.kerekasztalszinhaz.hu
A bemutatott program a TÁMOP 3.2.8/10/B/KMR pályázat keretében valósul meg.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Kölcsönös bizalmatlanság jellemezte az antikomitern paktum aláíróit 19:05
- „Dzsingisz nem volt megátalkodott fickó, csak rossz volt a sajtója” 18:05
- 10 érdekes tény a csók kultúrális történetéről 17:20
- Nem volt esélye, hogy bármire is vigye, végül kétszer lett az USA elnöke 16:10
- Koholt vádak alapján hurcoltak kényszermunkára több százezer embert 14:20
- Művészfeleségek munkáiból készít kiállítássorozatot a szentendrei Ferenczy Múzeum 12:20
- Ritka Caravaggio-festményt állítottak ki Rómában 11:20
- Már az első percben gólt rúgott az Aranycsapat az évszázad mérkőzésén 08:20
