7 végzetes pillanat

Éhínség miatt néptelenedett el Camelot

2011. január 13. 11:05

Elképzelhető, hogy a térségben tomboló éhínség miatt hagyták el lakói az angliai South Cadburyt, ahol Artúr király legendás kastélya, Camelot is állhatott.


Nincs régészeti bizonyíték arra, hogy a 6. század kezdetén rombolás vagy invázió következtében néptelenedett volna el South Cadbury. Ez annál is inkább meglepő, mivel a terület az 5. században még lakott volt, a kastélyt ráadásul meg is erősítették. South Cadburynél a közelmúltban komoly feltárások zajlottak, például 1965-1970 között L. Alcock vezetésével. „A régészeti bizonyítékok tanúsága szerint – mivel más nem áll rendelkezésünkre – a Cadbury II-t 600 előtt hagyták el” – állapította meg akkor a szakember.

Alcock az A- és B-típusú agyagedények meglétére, illetve az E- hiányára utalt. Az A-jelű 400 és 500 között terjedt el, ezekre jellemző a tálakon látható „kereszt és egyéb motívumok”, míg a B-típusú megjelenése a 6. és 7. század közötti időre tehető, s ez olyan amforákból állt, amelyben olajat és bort tároltak. Az A- és B-típus egyaránt lehet helyi és – a Mediterráneum keleti térségéből érkező – importált áru.

Két olyan helyről tudunk, amelynek története párhuzamba állítható South Cadburyvel: Tintagel és Congresbury. Az előbbi ugyanúgy rendelkezik az artúri szállal", South Cadburyhez hasonlóan itt is megtalálható az A- és B-jelzésű kézművesség, de hiányzik az E; ez azt jelentheti, hogy mindkét település ugyanabban az időben volt lakott és mindkettőt ugyanakkor foglalták el. Tintagel szerzetesi település volt és a Mediterráneum térségéből érkező árucikkekkel kereskedett, de a kereskedelmi útvonalak megváltozásával gazdasági szupremáciáját a 6. század után fokozatosan elvesztette.

Az egyetlen megoldás az önellátásra való berendezkedés maradt; az import a délkeleti partok irányából jött, ahol a kereskedők sokkal jobb lehetőségeket találtak, mint a nyugati emberek, így a kereskedelem súlypontja a bristoli régióba helyeződött át. Négy települést is elhagytak ebben az időben, ami leginkább az egyre szaporodó hadjáratokkal magyarázható, de ennek fenntartások nélkül való elfogadása – azaz a wessexi királyság expanzív politikája – csak még jobban összekuszálná a szálakat.

A Katolikus Enciklopédia azonban érdekes adalékkal szolgál a kérdés megválaszolásához, Alamizsnaadó János ugyanis ebben egy 550-616 között zajló éhínséget mesél el. „Az ötödik század a bajok évszázada volt – háborúk, hadjáratok, járványok, parasztok felkelése –, ami mind hozzájárulhatott a népesség számarányának (különösen a férfiaknak) csökkenéséhez. Ráadásul ehhez hozzájött még a klímaváltozás miatt az évszakok kiszámíthatatlansága, ami a központi hatalom nélkül élő emberek számára végzetes lehetett” – írja az English Nature.

A klímaváltozás nemcsak a mezőgazdaságra volt hatással, hanem a tájat is átformálta. South Cadbury északnyugati bejáratánál például azonnal hozzáférhető víz állt rendelkezésre, de ennek nem sok hasznát vehették, ha a lakosoknak már nem maradt élelmük. South Cadbury, Tintagel, Congresbury és High Peak elnéptelenedéséhez a parasztlázadások, az import csökkenése, a járványok, a háborúk és a klímaváltozás együttesen járult hozzá, ráadásul akkoriban egész Nagy-Britanniában zuhanórepülésbe kezdett a gabonatermelés.

2018. tél: 7 végzetes pillanat
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!