A németek már 1952-ben tudtak Eichmann hollétéről
2011. január 11. 11:33 The Daily Telegraph
Az amerikai és német hírszerző szolgálatok már 1952-ben, azaz közel egy évtizeddel elfogása előtt pontosan tudták, hogy hol bujkál a náci holokauszt kitervelésében kulcsszerepet játszó Eichmann - derül ki a titkosítás alól frissen feloldott dokumentumokból.
Korábban
A Bild szombati számában bemutatott BND-jelentések szerint nyilvánvaló: a németek mindvégig tudtak arról, hogy Eichmann pontosan hol bujkált, és milyen álnevet használt. Emellett az iratokból az is kiderül, hogy a BND 1958-ban az amerikaiakkal is megosztotta ezen információit.
A kritikusok szerint a két ország azért nem tett semmit Eichmann elfogása érdekében, mert azokat a német hivatalnokokat és nácibarát vatikáni tisztviselőket szerették volna megvédeni a felelősségre vonástól, akik a férfi szökésében segítettek. Eichmann elfogására végül 1960-ban került sor, amikor a Moszad ügynökei kapták el, és vitték Izraelbe, ahol bíróság ítélte halálra.
A dokumentumok kiadását korábban a Bild kezdeményezte, de miután a német hírszerzés nem volt hajlandó erre, bírósági döntés tette lehetővé az információk egy részének bemutatását.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap