Feltárták Párizs első középkori városfalát
2010. december 10. 10:29
A Rue de Rivolin folyó ásatások során megtalálták a középkori Párizs első, elfeledettnek hitt városfalát.
Korábban
A földből és fából készült sánchoz árok és töltés is tartozott, de utóbbit és a fapalánkot a sánc elhagyásakor lerombolták. A párizsi épületek alatt húzódó árok azonban megmaradt, a régészek pedig most újra felfedezték. A V-alakú, 12 méter széles és 3 méter mély árok körülbelül 20 méter hosszan látható, s mivel körülötte nem maradt meg semmilyen rom, a legrosszabban dokumentált építmények közé tartozik, ennél fogva sokszor nevezték „Karoling-falnak”, vagy pusztán „egy 11. századi falnak”.
Ez egyébként Párizs történetének második városfala, amely a 4. századi, az Ile de la Cité köré húzott falat követte, s időben II. Fülöp Ágost 1200 körül épített falát előzte meg. A 10. századtól kezdődően, főleg a viking betörések és Párizs 885-886-as ostroma után a Szajna jobb partján komoly gazdasági fejlődés és városfejlesztési beruházások vették kezdetét, ezért a terület védelme elengedhetetlen volt.
A lerombolását követően a sáncra a feledés homálya borult, bár a 18. században a történészek megpróbálták azonosítani a védelmi vonal alaprajzát. A kutatók ma úgy gondolják, hogy a fal a Saint-Gervais templom keleti oldalát, a Saint-Merri templomot és a ma már nem létező Sainte-Opportune templom északi oldalát vette körül, végigment a rue de la Ferronnerie mellett és egészen a Saint-Germain-l'Auxerrois templomig tartott – bár az utolsó szakasz meglétét egyesek erősen vitatják, mondván, az erősítés Châtelet-nél véget ért.
A védelmi vonal kora és annak politikai vonatkozása ma még ismeretlen. Ama hipotézis, miszerint a vikingek 885-886 fordulóján megostromolták a sáncot, nem állja meg a helyét. Lehet, hogy Odó, Párizs grófja (király 888 és 893 között) építette, vagy testvére, Róbert (922-923) rendelte el a fal felhúzását, de az is elképzelhető, hogy a sánc a 10. század végén élt Capet Hugó nevéhez fűződik.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a01f91ced050cecd7355bc9df458a3a2.jpg)
![V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák / 22. A középkori egyház (a nyugati és a keleti kereszténység, szerzetesrendek)](/ih0Ax/label/.cut-640x400/783.jpg)
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/dc9fde7b3a63f20a154fca518c20e6ae.jpg)