Megtalálták a szegedi vártemplom nyugati főbejáratát
2010. november 17. 14:53 MTI
A szegedi vár udvarán folyó ásatás során megtalálták az egykori vártemplom nyugati főbejáratát, s arra is fény derült, hogy a 15. századi átépítésre nem pusztán esztétikai okok miatt került sor – közölte Fogas Ottó ásatásvezető régész.
Korábban
A hosszú évek óta folyó feltárás során a vártemplom nyugati falának helyzete már nagyjából ismert volt, de az egykori főbejárat maradványait eddig nem sikerült megtalálni – mondta a helyszínen a szakember.
Az öt hete folyó ásatás során azonban előkerültek a kapu maradványai, amely két oldalán díszes pillérek vagy oszlopok állhattak. A terület mélyítése során rábukkantak a templom egykori sarokpilléreinek maradványaira, s az is kiderült, az épület lábazata lényegesen vastagabb a Mátyás-kori falnál. A 13-15. század fordulóján emelt templom nyugati oldalát a 15. századi átépítés során – amikor az oldalkápolna is elkészült – feltehetően egészen a lábazatig visszabontották, s a régi falakat pedig mintegy alapként használva húzták föl az új homlokzatot – magyarázta Fogas Ottó.
A szakemberek korábban azt gondolták, az átépítésre esztétikai okok miatt került sor, most azonban feltételezhető, valamilyen komoly sérülés érhette a templom homlokzatát – például az 1443-as földrengés során. A fal vagy leomlott vagy megrepedt, s ezért volt szükség az átépítésre – tudatta a régész. A feltárás során – amely néhány napon belül, a rossz idő beköszöntével befejeződik – csaknem félszáz sírt is találtak gazdag mellékletekkel, pénzérmékkel, gyűrűkkel, gombokkal és kerámiatöredékekkel – mondta a szakember.
A középkori szegedi várat valószínűleg 1261 és 1280 között építették, de nem lehetetlen, hogy már voltak római kori előzményei. Az erődítmény a századok folyamán nem épült ki végvárrá, mert az akkori ország közepén helyezkedett el. 1543-ban a törökök elfoglalták Szegedet, ekkortól a vár képe jelentősen módosult. Az erődítményben az 1668-as török alóli felszabadulást követően három tűzvész is pusztított, a 18. század végén összeomlott a vár Tisza felőli fala.
A Mária Terézia idejéből származó barokk stílusú vármaradvány felújítását 1999-ben végezték, s ekkor közvetlenül a bejárat előtt középkori falak kerültek elő. Így elkezdték el a régészeti leletmentést, és a várudvar közepén a középkori templom feltárását.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 18:05
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 16:05
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén 15:05
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap