Erdély ezeréves püspöksége
2010. október 13. 12:11 MTI
A gyulafehérvári Szent Mihály székesegyház és érseki palota történetével, helyreállításával és régészeti kutatásának eredményeivel ismerkedhet meg a főváros közönsége az Erdély ezeréves püspöksége című kiállításon, amely kedden nyílt meg a Budapesti Történeti Múzeumban.
Korábban
A gyulafehérvári püspökség - később érsekség - ezer éves fennállásának alkalmából rendezett tárlat megnyitóján Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek azt mondta: a kiállítás bemutatja a fájdalommal, szenvedéssel, de ugyanakkor dicsőséggel teli történelmet. A gyulafehérvári székesegyház és palota ezeréves egyházmegyei történelmük kőbe faragott tanúja, a székesegyház a három Hunyadi és a két Szapolyai kőkoporsójával, valamint az ismeretlen fejedelmi és püspöki sírokkal Erdélyország történelmének a pantheonja is - mutatott rá.
Diószegi László, a Teleki László Alapítvány vezetője, a tárlat egyik szervezőjeként arról beszélt, hogy régi adósságot törlesztenek, hiszen az ezeréves püspökség és székesegyház méltatlanul háttérbe szorult Magyarországon.
A Daniela Marcu Istrate régész vezetésével 2000-2008 között lezajlott ásatások eredményeit és leleteit bemutató tárlat a római kortól a kora újkorig ívelő korszakot tárja az érdeklődők elé Gyulafehérvár történetéből. A római erőd falai között kialakuló középkori város legfontosabb, ma is álló emléke a Szent István alapította püspökség központja: a Szent Mihály székesegyház, a történeti Magyarország egyik legkorábbi, ma is álló épülete. Itt helyezték el Izabella királyné, János Zsigmond, Hunyadi János kormányzó és Martinuzzi Fráter György püspök és régens hamvait.
A mellette felépült püspöki palotát a 16-17. század folyamán az erdélyi fejedelmek állandó rezidenciájukká építették át. A székesegyház és a palota környezetében felszínre került régészeti leletek, falmaradványok, sírok az épületegyüttes múltját és az itt élő emberek mindennapi életét idézik meg.
A bemutatott tárgyak közül kiemelkedik Szent Katalin aranyozott ezüstszobrocskája, amely a középkori erdélyi ötvösség magas színvonaláról tanúskodik. A kiállításon láthatók a fejedelmi palota mára elpusztult fogadószobáját díszítő, a 17. században Konstantinápolyból hozatott izniki fajansz csempék most feltárt töredékei is.
Ezt az anyagot egészíti ki egy párhuzamos kiállítás, amely a székesegyháznak és a palotának az erdélyi történelemben játszott szerepét, építéstörténetét és műemléki helyreállításait mutatja be régi és új felmérési rajzok, archív fotók, s a legjelentősebb erdélyi fejedelmek portréinak segítségével.
Több műtárgy igazi újdonságot jelent itt: a székesegyház barokk főszentélyének tervrajzát például a bécsi állami levéltár kölcsönözte a tárlatra. A legértékesebb kiállítási tárgy azonban az a római és bizánci pénzekkel díszített késő gótikus kehely, amelyet a 16. század elején Budai Udalrik gyulafehérvári kanonok készíttetett. Ezt a protestánsok által elűzött Bornemissza Pál püspök vitte magával Nyitrára, ahol ma az Egyházmegyei Múzeumban őrzik. A kehely 1884 óta nem volt látható Budapesten.
Az Erdély ezeréves püspöksége című kiállítás január 2-ig látható a Budapesti Történeti Múzeumban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- Csak Jimmy Carter elnöksége alatt térhetett haza a Szent Korona 08:20
- Stabilitást hozott a nyugatnémet államnak Konrad Adenauer tegnap
- Hetvenkét évig szolgált a legsikeresebb osztrák hadvezér, Joseph Radetzky tegnap
- Az államként működő olasz maffia vallásos jelképei tegnap
- Mi volt Nofertiti varázsának titka? tegnap
- Kire mondták először: First Lady? tegnap
- Mitológiai lények, melyektől rettegtek a múltban tegnap
- A felejthetetlen szerelem jelképe lett a „paloták koronája” tegnap