Az ókori rómaiak is újrahasznosították az üveghulladékot
2010. október 5. 08:35 MTI
A rómaiak csodálatos üvegtárgyakat készítettek, ám egy brit kutatás arra is fényt derített, hogy uralmuk végén Britanniában nagy mennyiségben hasznosították újra az üveghulladékot.
Korábban
Az újrahasznosítás nem a környezetkímélő szemléletüket tükrözte, mint inkább azt, hogy a birodalom északi végein hiánycikké vált az üveg a római uralom utolsó évszázadában. A római időkben az üvegművesség sikeres iparággá vált, s a mesterek nem csupán azt tudták, hogyan állítsák elő az üvegtárgyakat, hanem azt is, hogy hogyan színezzék azt, vagy színtelenítsék.
Az üveg alapanyaga a homok, s attól függően, hogy milyen nyomelemeket tartalmaz, változik a termék színe. A kis mennyiségű vas hatására az üveg kékeszöld színű lesz, vas és kén együttes hatására viszont barna. Így a világ különböző sarkaiból származó homok felhasználása más és más színű üvegárut eredményezett.
"A rómaiak azt is tudták, hogyan állítsanak elő színtelen üveget, az alapanyaghoz antimont, vagy mangánoxidot adagolva" - magyarázta Harriet Foster, a norfolki múzeum és régészeti szolgálat kutatója, a Journal of Archaeological Science-ben megjelent tanulmány társszerzője.
Mint kifejtette, nagyon keveset lehet viszont arról tudni, hogy pontosan hol is állították elő az üveget. A római kori üvegtárgyakat, a birodalom bármely szegletében is kerülnek elő, viszonylag egységes összetétel jellemzi. Ez felveti annak a lehetőségét, hogy az üveget néhány központban állították elő, majd az impérium különböző régióiba szállították, ahol helyi üvegművesek készítették el a szükséges tárgyakat.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
Harriet Foster és Caroline Jackson, a Sheffield-i Egyetem kutatója azt próbálta kideríteni, hogyan állították elő és terítették a színtelen üveget a Római Birodalomban az i.sz. század közepétől. Ennek jegyében 128 olyan római üvegtárgyból vettek aprócska mintát, amelyeket 19 helyszínen tártak fel a brit szigeteken.
A kutatók a nyomelemek meghatározására szolgáló műszeres analitikai eljárást, az induktív csatolású plazma atomemissziós spektrometria (ICP-AES) módszerét alkalmazták, amellyel az üveg színtelenítésére alkalmazott adalékokat vizsgálták. Mint kiderült, 128 mintából 46 antimont tartalmazott, 13-ban mangánoxidot fedeztek fel, a fennmaradó 69-ben pedig mind a két vegyület megtalálható volt. A kormeghatározás tanúsága szerint az i.sz. 4. század közepére a rómaiak már a mangánoxidot preferálták, az a 69 minta viszont, amelyben egyaránt találtak antimont és mangánoxidot, arra enged következtetni, hogy a 4. században rendszeres gyakorlattá vált az üveg újrahasznosítása.
"Ebben az időben valószínűleg már kevesebb üveg érkezhetett a brit szigetekre. A 4. század végére a birodalom már szétesőben volt, kevesebbet fordítottak középületekre, szobrokra, luxuscikkekre, s a jelek szerint a kereskedelem is lelassult" - fogalmazott Harriet Foster, hozzátéve, hogy a kutatás során nem sikerült kideríteni, pontosan hol is állították elő a rómaiak az üveget, ehhez más területeken előkerült tárgyakat is vizsgálni kellene.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a01f91ced050cecd7355bc9df458a3a2.jpg)
![Múlt-kor magazin 2020/ősz](/ih0Ax/label/.cut-640x400/814.jpg)
ősz
Múlt-kor magazin 2020
- Öltözködés és szépségápolás a császárkori Rómában
- Hét halálos divattrend
- Galgamácsa királyi vadászkastélya
- Divat a második világháborútól a rendszerváltásig
- Aki elhozta Párizst Budapestre
- A Mona Lisa titokzatos elrablása
- Titokzatos óriáshordók Pest-Budán
- A darázsderék tündöklése és bukása
- Rubens fejedelmi falvédői
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/06bf7265fb82f6f16cbcad00608086f4.jpg)