2024. őszi különszám: Ármány és szerelem a Fehér Házban
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Major Tamás előtt tiszteleg az OSZMI

2010. szeptember 21. 16:11 MTI

Számos fotó, film- és hangfelvétel, valamint dokumentumok és személyes tárgyak segítségével idézi fel a magyar színházművészet jeles alakját az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) Major Tamás arcai című kiállítása, amely kedden, a magyar dráma napján nyílik meg.

Mint a tárlat egyik rendezője, Gajdó Tamás elmondta, Major Tamás születésének századik évfordulója alkalmából kívántak tisztelegni a művész emléke előtt a Bajor Gizi Színészmúzeumban látható kiállítással. "A Pécsi Országos Színházi Találkozóra már készítettünk egy tárlatot nyáron, de az csak egy fotókiállítás volt, míg itt tárgyakkal, dokumentumokkal, hang- és filmfelvételekkel is találkozhat a látogató" - emelte ki a színháztörténész.

A mintegy 60 fotó mellett a bemutatott anyagban szerepelnek jegyzetelt rendezői és szereppéldányok, Major Tamás igazolványa az illegalitás éveiből vagy eddig sehol nem publikált levelek a művész hagyatékából: például egy névtelen levél 1956-ból - sorolta Gajdó Tamás.

Elmondása szerint a tárlat címe kettős értelmet kapott: a Majort más és más jellegű szerepeiben ábrázoló felvételek mellett így azt is dokumentálni kívánták, hogy a legendás művésznek milyen szerepe volt az ötvenes-hatvanas évek idején a színházi politika alakulásában, az általa igazgatott Nemzeti Színház műsorának alakulásában. "Bemutatjuk a rendezőt, a színészt, a színészpedagógust, a politikust és a közéleti embert: a Ki mit tud zsűritagját, a rádiókabarék szereplőjét" - hangsúlyozta.

A fényképekről szólva Gajdó Tamás megjegyezte: a kiállított anyag nem dokumentálja Major teljes életét, de szerepelnek benne fiatalkori fotók is. A felvételek többsége színházi szerepeiben ábrázolja Major Tamást: többek között Tartuffe-ként, III. Richárdként, Hamletként vagy Luciferként. Számos filmfelvétel is felidézi a nagy színész emlékét, a látogatók belenézhetnek például Csurka Döglött aknák, valamint Brecht Puntilla úr és szolgája, Matti című darabjába, a Volpone televíziós változatába vagy A tizedes meg a többiek című legendás játékfilmbe is.

Az OSZMI tárlatát ma délután Koltai Tamás kritikus nyitja meg, majd Major Tamás tanítványai, Csiszár Imre rendező és Szacsvay László színművész emlékeznek száz éve született mesterükre. A kiállítás december 31-ig a Stromfeld Aurél úti Bajor Gizi Színészmúzeumban, majd 2011 nyarán Miskolcon lesz látható.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár