Kora bizánci szamaritánus zsinagógát ástak ki Izraelben
2010. szeptember 21. 15:01 MTI
Egy ezerötszáz éves szamaritánus zsinagóga imatermét és majorságát ásták ki izraeli régészek a Jordán folyó völgyében, Bét-Seánban.
Korábban
Az antikvitásokért felelős izraeli hatóság (IAA) képviselői szerint a zsinagógát az i.sz. 5. század végén építhették, és a muzulmán hódítás kezdetéig, vagyis 634-ig működhetett. A szamaritánusok akkoriban hagyták magára a templomot. Az épület egy ötször nyolc méteres, négyszögletű terem, amely a délnyugati irányban fekvő Garizim-hegy felé néz. A Garizim a szamaritánusok szent hegye volt.
A szakértők szerint a zsinagóga területe a környék vallási és a társadalmi életének központja volt. Régészek kiszabadították a zsinagóga színes, geometrikus mintát követő mozaikpadlóját, benne egy görög nyelvű felirattal, amely így szól: ez a templom.
A bizánci korban Bét-Seán a szamaritánusok fontos központja lett, szuverenitást, nagy fokú önkormányzást élveztek. Mindez Justinianus uralkodásának végéig (565-ig) tartott, ekkor a szamaritánusok fellázadtak a hatalom ellen. A felkelést leverték, a szamaritánusok pedig megszűntek nemzetként létezni - emlékeztetett az IAA.
A régészek a zsinagóga mellett egy több mint 1500 négyzetméter kiterjedésű majorságra is bukkantak, benne udvarral, lakórészekkel, vendégszállásokkal és raktárokkal.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap