Elkezdődött a Margit híd műemléki rekonstrukciója
2010. szeptember 16. 18:09 MTI
A hídpillérek tisztításával megkezdődött a Margit híd műemléki rekonstrukciója, amellyel a tervek szerint 2011 júniusában végeznek.
Korábban
Wild László építész elmondta, a híd 1935-ös felújításakor volt a legszebb, ezt az állapotot szeretnék most restaurálni. Ez nem minden elemnél lehetséges, mert a híd dokumentációi a háború alatt megsemmisültek, sok kutatómunka és szerencse kellett ahhoz, hogy az elemek többségéről ki tudják deríteni, hogyan is nézett ki.
A hidat az északi és déli hídfélen is kiszélesítik, lecserélik a kőburkolatokat, valamint visszakerülnek a régi kandeláberek és egyéb tartó elemek. A villamos felső vezetékét egy kétágú, a két pálya között elhelyezett tartóra fogatják fel, a jelzőlámpa- és táblatartók is díszesek lesznek, az északi hídfélen pedig az úttest és a kerékpársáv között korlát lesz - mondta a szakember.
Ludányi Gábor restaurátor elmondása szerint levéltárakban, fotóarchívumokban kutattak a híd után, ezekből tudták meg, hogy a híd egyes elemei az 1900-as évek elején hogyan nézhetett ki. Kifejtette, a tervezésnél a híd középpillére volt a legproblémásabb, mivel semmilyen fotó nem volt róla, rajzokat kellett elemezni, hogy részben az eredeti állapotot tudják visszahozni. Hozzátette, nem csak a kinézetet kell rekonstruálni, hanem azokat a technológiákat is, amelyekkel ezeket az elemeket akkoriban készítették.
A sajtótájékoztatón kiosztott háttéranyag szerint a felújítás során annyi mészkő elemet építenek be a híd lábaiba, mint amennyit a Parlament felújításához három év alatt használtak el. Visszaállítják a középpillér mellvédjeit, itt ismét helyet kapnak a sárkánydísszel ellátott oszlopok, obeliszkek is, a középpilléren ismét lesz történelmi címer és kőpárnára helyezett korona is. A kandeláberek, villamos felső vezetékék tartó oszlopainak és a híd eredeti, díszes korlátainak a gyártása már zajlik, az aluljárókban a kisföldalattihoz hasonlóan Zsolnay-csempék lesznek.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

maják
- A maja villámisten ritka szobra került elő Mexikóban
- Szokatlan játékokkal múlatták az időt az Újvilág őslakosai az európai hódítás előtt
- Feláldozott emberek maradványait találták meg egy maja romvárosban
- Egy valódi maja sírkamra is előkerült a maja vasút építése során
- A maja főváros fejlettebb infrastruktúrával bírt, mint bármely korabeli európai város
- Férfit feláldozó csontszoknyás nőalakot találtak egy titokzatos maja domborművön
- Valóságos szupersztráda kötötte össze egykor a maják városait
- Évről évre armageddon, avagy a történelem számtalan világvége-jóslata
- Arcok a múltból – maja stukkómaszkokat mutattak be a nyilvánosságnak
- A recski munkatáborból a filmszakma csúcsáig jutott Böszörményi Géza 13:20
- Csak a véletlennek köszönhetően élte túl II. Vilmos császár az életére törő bombázást 11:20
- Két alkalommal is az időjárás mentette meg Japánt a mongol hódítástól 09:08
- A Múlt-korral is találkozhattok a Magyar régészet napján a Nemzeti Múzeumban tegnap
- Gyanús körülmények között hunyt el Hollywood örök dívája, Marilyn Monroe tegnap
- Egyetlen Ady-vers elmondásával bejutott a Színiakadémiára Básti Lajos tegnap
- Eredetileg az özönvízről festette volna monumentális körképét Feszty Árpád tegnap
- Angolszász vagy holland? Így zajlanak az árverések tegnap