A legjobb képek a kastélyról és új műemlékvadászat
2010. szeptember 10. 08:10
Kiválasztotta a zsűri a legjobb képeket azon a fotópályázaton, amelyen négy kategóriában örökítették meg a gödöllői kastélyt az amatőr fotósok. Az eredményhirdetéssel szinte egyszerre új műemlékvadászat is indult a műemlékem.hu-n: gps sem szükséges az érvényes találatokhoz, a győztes pedig egy hetet tölthet el akár a fertődi Esterházy-kastélyban.
Korábban
Több száz képből választotta ki a Kresz Albert fotóművész vezette zsűri azokat a képeket, amelyek a négy kategória győztesének bizonyultak. A fotópályázatra még augusztus utolsó vasárnapján került sor a Gödöllői Királyi Kastélyban: ekkor nem csak a nemrégiben felújított Gizella- és Rudolf-szárnyba engedték be a fotósokat, de megnyitották előttük a Lovarda és a Barokk Istálló tereit is, amelyekben azóta már megkezdődött a munka, hiszen ezek is színterei lesznek az államközi tárgyalásoknak 2011 első félévében, Magyarország uniós elnöksége idején.
„Nagyon tanulságos megnézni, hogy a különböző, ám egy helyre „összezárt” amatőr fotósok hogyan oldották meg szinte ugyanazokat a témákat, elvégre a kastélyszárnyakban korlátozott volt a fotózásra kiszemelt motívumok száma” - mondta el Kresz Albert, a zsűri elnöke.
A Gödöllői Királyi Kastély és a műemlékem.hu közös fotópályázatának díjátadására szeptember 19-én, a Vadásznapon kerül majd sor. A legjobb képek készítői ajándékcsomagot és kastélybelépőt kapnak, alkotásaikat pedig a látogatók megtekinthetik a főlépcsőház falán.
S ha már vadászat: harmadszorra indult Nagy visszatérés a legnagyobb civil műemlékvédelmi portálon: a cél azoknak a műemlékeknek a felkeresése, amelyekről legalább 365 napja nem született állapotjelentés. Az új jelentésekhez gps sem szükséges, elegendő a bejelentkezés után látható napi kódot felírni és lefényképezni a műemlékkel.
A kereséshez az internetes regisztráció után bárki csatlakozhat. A december 15-én záruló versenyben a régiókban legeredményesebb játékosok egy-egy hétvégét, míg a fődíjas egy hetet tölthet el családjával egy kiemelt műemlékben.
A díjakat a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága ajánlotta fel. „Ugyan mindennapi finanszírozási gondokkal küzdünk, ám nagyon fontosnak tartjuk, hogy a nagyközönség megismerje Magyarország épített örökségét” - mondta Varga Kálmán, az intézmény igazgatója. „Ráadásul biztos vagyok benne, hogy hatalmas élményt jelent majd a győzteseknek akár egy hétvégét, akár egy egész hetet eltölteni a majki remeteségben, az ozorai várban, vagy éppen a fertődi Esterházy-kastélyban.”
Részletek a fotópályázatról és a Nagy visszatérés 3-ról a honlapon
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.