A király, akit háromszor koronáztak

Koronázás két lépcsőben

Wittelsbach Ottó szintén nőágon volt az Árpád-ház leszármazottja, édesanyja Erzsébet, IV. Béla leányaként került a bajor udvarba. Ottó uralkodását a tragikomikus jelzővel minősíthetjük, hiszen a 14. századi krónikakompozíció értesülése szerint már az országba érkezése idején történet események predestinálták királyságát. A herceg ugyanis nem merte feltenni a Szent Koronát, ezért az ereklyét egy csobolyóba rejtve a nyeregkápára szíjazta. A szíj azonban kioldódott, így a kulacsszerű eszköz a forgalmas útra esett. A csapat csak jóval később vette észre a Szent Korona elvesztését, kétségbeesve lovagoltak vissza megtalálása végett, a keresés sikerrel végződött.

Mindhiába, mert Ottó képtelen volt a hatalom gyakorlására. Igaz ugyan, hogy 1305. december 6-án Székesfehérvárott Benedek veszprémi és Antal csanádi püspök megkoronázta, de az Anjou-párti Tamás érsek távolléte miatt ez sem tekinthető törvényesnek. A bajor herceg végül Erdélybe ment, ahol Kán László vajda elfogta és elkobozta tőle a Szent Koronát. A trónkövetelőt végül kiűzték az országból, aki hazatért Bajorországba. Többet nem is próbálkozott a magyar trón megszerzésével, igaz, hogy a magyar királyi címet egészen 1312-ben bekövetkezett haláláig viselte.

Úgy tűnt tehát, hogy Károly Róbert egyedül maradt a magyar trónért folytatott küzdelemben. A királyi hatalom megszerzése, illetve gyakorlása azonban ekkor még hiú ábrándnak tűnt: a legnagyobb ellenfeleknek a tartományurak bizonyultak, akik egész országrészeket tartottak hatalmuk alatt. Közülük a leghatalmasabb Csák Máté volt, az oligarcha a Felvidék nyugati felét bitorolta, erőszakosságával és kegyetlenkedésével ő jelentette a legnagyobb veszélyt. Károly Róbert igyekezett megnyerni a főurak támogatását, 1307. október 10-én a rákosi országos gyűlésen megjelent nemesek hűségnyilatkozatot tettek Károly Róbert iránt.

Az uralkodó ismét számíthatott a Szentszék segítségére. V. Kelemen pápa Magyarországra küldte Gentilis bíborost. Ő tárgyalásokat kezdeményezett Csák Mátéval és 1308. november 10-én a kékesi kolostorban megállapodott a tartományúrral. Máté „elismerte a fent mondott Károly urat Magyarország igaz királyának és az ország jogos örökösének, valamit saját természetes urának, s neki, miképpen tartozik és akarta, mint törvényes urának nyilvánít köteles hűséget és engedelmességet.” 17 nappal később Gentilis a pesti országos gyűlésen további komoly fegyvertényt könyvelhetett el. A pesti domonkos kolostorban tartott összejövetelen a jelenlévők „egyenként és külön-külön egyetértőleg és egyhangúlag elismerték és elfogadták e Károly urat Magyarország igaz királyának és örökösének”.

Gentilis egy újabb koronázással is megpróbálta megerősíteni Károly Róbert hatalmát. A ceremóniának ezúttal sem Székesfehérvár, hanem a budai Nagyboldogasszony- (mai Mátyás) templom adott otthont. Mivel a Szent Korona Kán László „fogságában volt”, ismét egy alkalmi fejereklyével kellett helyettesíteni. A koronázásról fennmaradt oklevél részletesen megörökítette az esemény menetét: a szertartásban Tamás esztergomi érsek mellett a legátus is tevékeny szerepet vállalt.

A magyar főurak is szép számban képviseltették magukat, bár az a jövőre nézve nem sok jót jelentett, hogy Csák Máté személyesen nem volt jelen, hanem követ útján képviseltette magát. A főoltárra kikészítették a királyi méltóság kellékeit, majd az uralkodó esküt tett a Szentírásra. Ígéretet tett, hogy tiszteletben tartja a katolikus egyház jogait, a reá bízott királyságot és királyi jogokat nem kisebbíti, hanem növeli, az ország nemeseit megszabadítja a zsarnokság elnyomásától, csak törvényes házasságban él.

A szepeshelyi freskó

Ugyanakkor a közvéleményt nem nyugtatta meg, hogy a koronázás nem a megszokott módon történt. A Szent Korona visszaszerzése érdekében Gentilis Kán László erdélyi vajdát külön kiközösítéssel sújtotta. Az egyházi fenyíték nem maradt hatás nélkül, az oligarcha 1310. április 8-án meghódolt Károly Róbertnek. Tamás esztergomi érsek jelenlétében esküt tett, hogy a Szent Koronát legkésőbb július 1-jéig visszaszolgáltatja. Miután ez megtörtént, Szent István király nyolcadán, azaz augusztus 27-én sor kerülhetett a minden kritériumnak megfelelő koronázásra. A nemesek összegyűltek Rákos mezején, ahol elfogadták Károly királyuknak, majd Albába (Székesfehérvárra) siettek, és „ünnepélyesen és örömmel megkoronázták a László vajda által visszaadott szent koronával”. Károly Róbert formálisan Magyarország királya lett, más kérdés, hogy hatalmát csak évtizedes kemény harc után tudta teljes jogúan gyakorolni.

A koronázás szimbolikája nagyon fontos volt, amit a szepeshelyi freskó is egyértelműen bizonyít. A művet 1317-ben készíttette Henrik prépost. A freskón a trónustól jobbra Tamás esztergomi érsek térdelve nyújtja a koronát a Madonnának, amelyet a Szűzanya helyez a király fejére. Az érsek mögött Henrik prépost térdel és az országalmát nyújtja Mária felé. A király mögött Semsei Frank Tamás szepesi várnagyot fegyverhordozóként örökítette meg az ismeretlen mester. A mű készítése idején a messze földről érkező uralkodó már komoly sikereket ért el a tartományurak ellen, az ország egysége kezdett helyreállni. Szem előtt tartotta koronázási esküjének egyik pontját, mely szerint „az isteni gondviselésből neki ajánlott nép hasznára és nem kárára lesz”.

1. Egy gyermek partra száll
2. Koronázás két lépcsőben

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

­tél
Múlt-kor magazin 2020

• Zsófia főhercegné és Sisi
• Mátyás király anyja és feleségei
• Özvegysorsok a XVIII. században
• Elizabeth Taylor 40. születésnapja Budapesten
• Hét híres diktátor gyermekei
• A brit királyi család rettegett anyósai
• A Roosevelt-ház asszonyai
• Az utolsó cárnék
• A trompe l’oeil, a megtévesztés művészete