Havdala piros-fehér-zöldben
2010. augusztus 23. 08:10 MTI
Korábban
Ebben küldöm az életemet
A cfáti múzeumba kerültek azok a tipikus családi tárgyak is, amelyeket egy budapesti nő padlásán, egy hatalmas bőröndben találtak a múzeum magyarországi jogi szervezetének képviselői. A koffer tele volt fehér zacskókkal, amelyekbe nagymamák gyűjtötték össze unokáik számára a családra nagyon jellemző tárgyakat. A háború után nem volt kinek átadni azokat, így a múzeumba kerültek. Egy másik különlegesség egy főbejárati sarokkő, amely a budapesti származású zsidók által a 19. században épített, később földrengésben elpusztult cfáti zsinagóga egyetlen megmaradt darabja.
Három éve egy látogató, akire nagy hatást tettek a látottak, de aki nem mutatkozott be, csak annyit mondott magáról, hogy az övé a világ legnagyobb, 3000 darabból álló haggadagyűjteménye, a múzeumnak ajándékozta összes magyarországi haggadáját - szentírás-magyarázatát -, összesen 110-et.
A holokausztnak szentelt terem sok megrendítő emlékének egyike egy boríték, amelyben egy munkaszolgálatos férfinak küldte el felesége kislányuk fotóját és a gyermek levágott copfját. A férfi túlélte a háborút, felesége és lánya azonban nem, csak ez a boríték maradt meg neki emlékbe - róluk, tőlük, belőlük. Kitelepült Izraelbe, és érezve halála közeledtét elküldte a múzeumnak a borítékot azzal a kéréssel, hogy "ebben küldöm az életemet, kérem, gondoskodjanak róla".
A jelentősebb új szerzemények közül említést érdemel egy mindössze 6 mm átmérőjű pénzérme, amelyet egy zsidó mesterember készített IV. Béla korában, egy marosvásárhelyi lány és egy franciaországi olasz fogoly titkos, válltömésbe rejtett levelezése az oberhoherelbe-i táborban való fogságuk idejéből, valamint egy 20. század eleji csornai zsidó szatócsüzlet válogatott tárgyai.
A nagyközönség számára a törökkori épületben rendezett kiállítás elsősorban néprajzi szempontból érdekes, de a magyar származású izraeliek számára fontos információs központ is. A magyar zsidósággal foglalkozó, itt összegyűlt 16 ezer könyv a legnagyobb könyvtár a maga nemében. Két és fél ezer, magyar ajkú zsidók által is lakott településről van számítógépes adatbázis, amelyben közösségre, egyénekre, zsinagógákra, művészetekre, irodalomra lehet rákeresni. A látogatók közül sokan kutatnak személyes, családi információk után, a leggyakrabban szűkebb hazájuk, szülővárosuk, otthonuk iránt érdeklődnek.
Tavaly került fel az internetre a múzeum ivrit és magyar nyelvű honlapja, amelyet a munkaszolgálat témájának szentelt átfogó információkkal a munkaszolgálat történetéről, tanúságokkal, képekkel, levelekkel, térképekkel és névkeresési lehetőséggel. Érdekes esetként említette az igazgató annak a Magyarországról érkezett, mélyen vallásos keresztény női turistának az esetét, aki egy fényképen felismerte az egykori családi bútort, és annak alapján tudta meg, hogy ő maga is zsidónak született, és aztán az adatbázis segítségével sikerült megtalálnia édesanyjának sírját is a budapesti zsidó temetőben.
A múzeumba érkező látogatókat egy húsz éve készült, lelkendező hangú rövidfilm tájékoztatja arról, hogy mennyire hazájuknak érezték a zsidók a történelmi Magyarországot. "A zsidók szerették ezt az ideiglenes hazát, amelyet tejjel-mézzel folyó Kánaánként énekeltek meg a költők. Apáink is úgy vélték, hogy hasonlít az Ígéret földjére, talán jobban, mint a soha nem látott eredeti" - idézi fel a bevallottan elfogult amatőr történelmi dokumentumfilm, emlékeztetve arra, hogy "Erdélyben már akkor éltek zsidók, amikor még római tartomány volt, és a Dunántúlon is kiástak a régészek egy korabeli hétágú menórát".
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. A középkori város és a céhes ipar
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Valóban nem ittak vizet a középkorban?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.