2021. tavasz különszám: 18 festmény, amit imádunk
ITT támogathatsz bennünket

Hónapokig élhetett hajótöröttként a legendás pilótanő

2010. július 8. 11:39 Discovery News

A 73 évvel ezelőtt, rekordkísérlete közben eltűnt Amelia Earhart több héten, vagy épp hónapon át élhetett a Csendes-óceán déli részének egy apró szigetén - derítette ki egy régóta tervezett expedíció.


Ahogy arról tavaly már mi is beszámoltunk, a Történelmi Repülőgépeket Felkutató Nemzetközi Csoport, más néven TIGHAR szerint Amelia a Nikumaroro, más néven Gardner szigeten szállhatott le utoljára. Ennek igazolására a szakértők egy félmillió dolláros költségvetésű expedíció során folytatták a szigeten az 1990-es években megkezdett régészeti feltárásokat. A szervezetet vezető Ric Gillespie elmondása szerint a kutatások sikerrel jártak, és kiderült, hogy a szigeten valaki legalább három hetet, de inkább hónapokat tölthetett.

Elmondása szerint bár Nikumarorón nincs édesvíz, a fák nagyon sok helyen megőrzik az esők során leesett csapadékot. Emellett egy táborhelyet is azonosítottak, több ezer hal, teknős és madár maradványaival. A TIGHAR-nak ez már a tízedik expedíciója volt 1989 óta: korábban több, szintén közvetett bizonyítékot találtak azzal kapcsolatban, hogy az adott időpontban élhetett valaki a szigeten.

A Nikumaroro sziget Hawaiitól 2800 kilométerre délre található, és 1938-ig lakatlan volt. Ekkor brit gyarmati uralom alá került, és első telepesei egy nyolc főből álló expedíció tagjai voltak, akik településük alapjait lerakva, 1940-ben egy korábbi táborhelyet és csontmaradványokat találtak. Ezeket Fidzsire küldték, ám 1941-ben mindennek nyoma veszett. A leírások alapján azonban valószínűleg egy észak-európai felmenőkkel bíró fehér nő maradványait fedezhették fel.

Gillespie szerint a legújabb vizsgálatok arra utalnak, hogy a nő halála igencsak kegyetlen lehetett. Amelia a sivatagos, elhagyatott szigeten töltött hetek után legyengült, többszörösen sebesült lehetett, és a fertőzésekkel viaskodva a rákokkal is meg kellett küzdenie, akik abban a pillanatban ott teremnek, mihelyst valaki leül, vagy pihenni próbál a parton. Éppen ezért lehetséges, hogy a mérgezés vagy fertőzés miatt ájult nő halált is ezek a rákok okozhatták.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2021. tavasz: Híres testvérek árnyékában
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár