Hamis mítoszt építenek a franciák
2010. július 1. 11:36 The Daily Telegraph
A franciák a második világháborús kollaboráció bűneinek kibeszélése helyett inkább Charles de Gaulle ellenállására buzdító beszédére emlékeznek, amit elhangzásakor azonban szinte senki nem hallott a háború sújtotta kontinensen - vetette fel az aktuális évforduló kapcsán Jean-Pierre Azéma.
Korábban
Franciaországban az elmúlt hetekben több eseményen emlékeztek az egykoron történtekre, maga Sarkozy elnök pedig Londonban is járt, ahol a BBC B2-es stúdiójában emlékezett az egykori eseményekre.
Jean-Pierre Azéma vezető francia történész szerint azonban Franciaország valós második világháborús múltja egyre inkább a homályba vész, ahogy az idei 70 éves évforduló kapcsán csak De Gaulle örökségére emlékeznek. Elmondása szerint megdöbbentő, hogy a francia médiában egyfolytában csak a későbbi államelnök vívmányait méltatták, miközben az 1940. június 18-i bejelentés valós nyertese, és igazi hőse Winston Churchill volt, és a francia kollaborációról teljesen elfeledkeztek.
Azéma szerint a nemzeti mesében a történelem politikai eszközzé vált, hiszen amikor De Gaulle megtartotta rádióbeszédét, azt csupán a franciák töredéke értékelte. Sokkal többen hallották ellenben egy nappal korábban Pétain beszédét, aki fegyverszünetet kötött a megszállókkal.
A társadalom többsége ráadásul nem látott megmentőt De Gaulle-ban. Emigránsként, az országból elmenekült katonaként tekintettek rá, és a nap hőse egyáltalán nem ő, hanem első világháború, és Verdun kitüntetett vezetője, Pétain volt. Később fordult a kocka: a háború végén aztán Vichy vezetőjét kollaboráns árulóként ítélték el, és börtönözték be.
Azéma szerint De Gaulle szerepeltetése, és hogy teret adtak neki, egyértelműen Winston Churchill érdeme: ha ő nem áll ki a katonai vezető mellett, akkor a háborús kabinet nem foglalkozott volna a franciákkal.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Az 1956-os forradalom Magyarországon
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A mesterek győzték le a tanítványokat a melbourne-i medencében 1956-ban
- Az elsöprő túlerővel szemben sem adták fel a harcot a magyar felkelők 1956-ban
- Kegyetlen megtorlás követte a reményekkel teli forradalmat
- Eredetileg orvosnak tanult Maléter Pál, az 1956-os forradalom honvédelmi minisztere
- A náci hadigépezet megtörése után az 56-os forradalom leverése is Zsukov marsallra várt
- Így működött a kádári megtorló gépezet
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap