Különleges hajóroncsot találtak a Michigan-tóban
2010. június 28. 11:01 MTI
Tökéletesen konzerválódott 112 éves hajóroncsra bukkantak a Michigan-tóban. A 90 méter hosszú, fából készült teherszállító gőzhajó a hideg víz és az áramlásoktól mentes mélység miatt maradhatott épségben.
Korábban
Az L.R. Doty nevű hajó felfedezése azért is szenzáció, mert ez volt a Nagy-tavakban elsüllyedt legnagyobb fából készült hajó, amelynek sorsa mindezidáig ismeretlen volt - mondta Brendon Baillod, a wisconsini víz alatti régészeti szövetség elnöke.
A hajó 1898 októberében Chicagóból Ontarióba tartott, amikor borzalmas viharba került. Az akkor ötéves acélmerevítéses törzsű gőzösnek az erős szelet és a 9 méteres hullámokat is ki kellett volna bírnia. A Doty azonban az Olive Jeanette kétárbocos szkúnert vontatta. Nem tudni miért, a vontatókötél váratlanul elszakadt és a vitorlás merülni kezdett. A gőzhajó valószínűleg akkor süllyedhetett el, amikor a vitorlás segítségére sietett - magyarázta Baillod. A Doty 17 fős legénysége a hajó két macskájával együtt a tóba veszett, és az idő múlásával a hajó is a feledésbe merült.
A roncs feltételezett helyére először egy Milwaukee-i halász hívta fel a figyelmet 1991-ben, miután a hálója 90 méteres mélységben valamilyen akadályba ütközött. A búvároknak ekkor még nem volt olyan felszerelése, amely lehetővé tette volna a biztonságos merülést. A régészek most egyenes helyzetben, épségben találták meg a roncsot. Ezért valószínűnek tartják, hogy a szerencsétlenül járt legénység maradványai is még a hajón lehetnek, a matrózoknak ugyanis viharban a kazánházban kell meghúzniuk magukat.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/8d4119b34f1e66a8ee64cee1036bddee.jpg)
A Doty kiemelését nem tervezik, mert a roncs a hideg vízben nagyobb biztonságban van, ráadásul a fából készült törzs levegővel érintkezve néhány év alatt elkorhadna. Az észak-amerikai Nagy-tavak tórendszerben több ezer hajóroncs van a víz alatt, ezekből mintegy 500 roncs lehet olyan, amelyet a búvároknak érdemes lenne megtalálni - mondta Baillod.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![Múlt-kor magazin 2014/nyár](/ih0Ax/label/.cut-640x400/605.jpg)
nyár
Múlt-kor magazin 2014
- Mussolini szeretőjének titkos naplója
- Szexualitás a görög és római vallásokban
- Magyar fürdők és kettétört mankók
- Erotikus és irodalmi lap lett a magyar ős-Playboy
- "Inkább a szexről beszéljenek, mint az áremelésről"
- Az egri vár régészeti kutatásának története
- Középkori kolostorok szemérmetlen titkai
- Azok a csodálatos Gindly lányok
- Templomerődök Erdélyben
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap