Lézerekre cserélték a machetéket
2010. május 13. 09:48 The New York Times
A kutatók több mint 25 éve keresik az egyik legnagyobb elveszett maja város romjait Közép-Amerikában. Egy lézeres letapogató eljárással most áttörést értek el, és végre részletes képet kaptak Caracol ősi romjairól.
Korábban
A szakértők korábban is próbáltak letapogató eszközöket használni: mindez azonban hasztalan volt, hiszen sem a radar, sem pedig a multispektrális érzékelő eszközök nem tudtak áthatolni a dzsungelen. Az Arlen F. Chase és Diane Z. Chase vezetette kutatócsoport most egy vadonatúja lézeres eljárással azonban megtörni látszik ezt a hagyományt, és sikeresen készítették el a belize-i terület háromdimenziós képét.
A speciális letapogató eszközzel (LIDAR) felszerelve egy aprócska repülőgép egy nap alatt több adatot gyűjtött össze a területről, amennyi a szakembereknek az elmúlt két és fél évtizedben sikerült. A The Airborne Laser Terrain Mapper 62 észak-déli, és 60 kelet-nyugati berepülést hajtott végre, előre meghatározott vonalak mentén. Bár nem minden sugár verődött vissza a földről, és még így is volt, amit megfogtak a fák, a kutatók épp elég adatot szereztek a vizsgálatokhoz.
Mindezt egy laboratóriumban elemezték: a tízórányi lézeres felmérés eredményeként egy 200 négyzetkilométeres terület részletes topográfiai adatait kapták meg, amelyet GPS jelekkel összekapcsolva készült el a földfelszín virtuális képe, és azon az egykori és mai építmények, utak, és mezőgazdasági területek nyomai is tökéletesen azonosíthatók. A szakemberek szerint fantasztikus áttörést értek el, és a LIDAR bevezetése "csak a radiokarbonos vizsgálatok 1950-es évekbeli megjelenéséhez mérhető".
A házaspár a korábbi felmérések alapján is úgy vélte, hogy Caracolt fénynapjaiban, azaz i.sz. 550 és 900 között 115 ezren lakhatták. Egyes régészek eddig vitatták ezen eredményeket, ám a mostani vizsgálatok megerősítik a korábbi populációbecslést. A vizsgálatok során emellett az is kiderült, hogy a kutatók alábecsülték a maja település nagyságát, és az a korábban hittnél is nagyobb volt.
A LIDARt korábban több helyen, így Stonehenge közelében, illetve más vaskori, és amerikai gyarmati helyszínen is használták, ekkora területet azonban még sosem térképeztek fel vele. Mindezt azonban a tradicionális régészeti módszerek is segítik, tehát a leképezés használata nem váltja ki, csupán segíti a hagyományos terepfelméréseket.
A lézeres szkennelés emellett csak a legújabb a légi régészet történetében, és nem is az utolsó: nemrég a NASA jelentette be a Föld és a Hold részletes szkennelését, amelynek során a régészeti kutatásokhoz keresnek adatokat. Szintén a NASA segíti a guatemalai vizsgálatokat, ahol a műholdakkal is sikerült elveszett városokat találni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor magazin 2018. különszám
- Hitler és a nők
- Tamáska Mária az "Öreg" árnyékában
- Magyar deportáltak felszabadulása és hazatérése
- Petőfi halála és a túlélés költői
- Kádár János és az ő Piroskája
- A Nagy Háború osztrák–magyar tábori bordélyai
- Vágy és vezeklés
- Az elveszett csejtei "Vérgrófnő"
- Rákosi Mátyás 15 évig tartó „gyógykezelése”
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 19:05
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap