Leonardo fillérekért
2010. május 6. 16:33 The Guardian, MTI
Kártérítési pert indult a Christie's aukciós ház ellen, mert 19. századi német rajzként, a lehetséges ár ezredrészéért adott el egy művet, amely a volt tulajdonosa szerint valójában Leonardo da Vinci alkotása volt - jelentette a The Guardian brit napilap internetes kiadása.
Korábban
A Christie's a felperes szerint 11 400 fontért (mintegy 3,7 millió forintért) kótyavetyélt el egy rajzot, amely több mint 100 millió fontot (33 milliárd forintot) ér. Az eredeti tulajdonos, Jeanne Marchig, aki egy brit állatjóléti alapítvány vezetője,, felelőtlenséggel vádolta meg az aukciósházat. Állítása szerint a cég nem tanúsított "kellő gondosságot", és valódi értékének töredékéért passzolta el a művet, s emiatt keresetet nyújtott be a manhattani szövetségi bíróságon.
A leányprofilt jelenleg egy göteborgi kiállításon lehet megtekinteni da Vinci-alkotásként. Marchig a bíróságra benyújtott iratok szerint jelentős, de eddig meg nem nevezett mértékű kártérítést követel. A dokumentumok szerint a rajzot több mint 100 millió dollárért (21,8 milliárd forintért) biztosították és annak értéke meghaladja a 150 millió dollárt (csaknem 36,7 milliárd forintot). Marchig szerint a La bella principessa (A szép hercegnő) című portré a milánói herceg lányát, Bianca Sforzát ábrázolja.
A periratok értelmében számos bizonyíték támasztja alá, hogy a rajz egy valódi da Vinci-alkotás. Egyebek mellett megemlítenek egy halvány ujjlenyomatot, amely megegyezik azzal, amit a festőgéniusz egy másik alkotásán találtak. Szénizotópos kormeghatározás segítségével megállapították, hogy a rajz 1440 és 1650 között, nem pedig a 19. században keletkezett. A Christie's a vád szerint nem alkalmazta a modern a tudományos módszereket és technológiákat.
Akad azonban olyan szakértői vélemény is, amely ellentmond a felperes állításainak. Jacques Franck, az UCLA da Vinci-szakértője a Guardiannek kijelentette: "Ez nem Leonardo keze nyoma. A rajzon anatómiai hibák láthatók, különösen a nyak és a mell közötti vonalon."
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap