Időkapszula kerülhet Mátyás király gyomrába
2010. április 26. 08:08 MTI
Időkapszulával üzennének a jövőnek Kolozsváron. A főtéri Mátyás szoborcsoport restaurátora, Kolozsi Tibor szobrászművész és egy kulturális társaság tervei szerint május 15-én a szoborcsoport ló és lovas elemének belsejébe ünnepélyes keretek közt üzeneteket zárnának.
Korábban
A kulturális akció tervéről honlapján beszámoló Új Magyar Szó című bukaresti napilapnak Kolozsi Tibor elmondta, hogy az időkapszula ötlete a szoborcsoport lovas alakjának felnyitásakor jutott eszébe, mivel kíváncsi volt, hogy találnak-e valamilyen írásos dokumentumot vagy régi tárgyat - pénzérmét, újságpapírt -, amelyet a szoboregyüttes felállításakor esetleg elhelyeztek a ló vagy valamelyik másik szoborelem belsejébe.
A várakozással ellentétben azonban nem találtak sem írásos, sem tárgyi emléket, amely a régmúlt időket idézte volna, pedig bő száz évvel ezelőtt ez bevett szokás volt. Ennek alapján gondolt arra a szobrász és az Amaryllis Társaság, hogy ezúttal hagyhatnának írásos üzenetet az utókornak. Azoknak a kolozsváriaknak kívánnak üzenni, akik majdan, egy újabb restaurálás alkalmával kíváncsiak lesznek a szobor belsejére.
Fadrusz János szobrászművész lovas szobrát 1902-ben leplezték le Kolozsvár főterén. A magyar és a román állam által finanszírozott felújítási munkálatokkal 2010 júliusáig kell elkészülni a kivitelezőknek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- Másfél millió élet egy döntetlenért: az iraki–iráni háború
- Rövid életű diplomáciai közeledést hozott Izrael és Egyiptom között Camp David
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap