Sorsgyötörte magyar anyák

Látogatóbarát lesz Sirok sziklavára

2010. március 29. 12:28

350 millió forintos uniós támogatásból finanszírozzák a siroki sziklavár fejlesztésének és hasznosításának első ütemét - írja a műemlékem.hu.


A jelenlegi romantikájából talán veszít, ám mindenképpen komfortosabb lesz a siroki vár a közeljövőben a fejlesztésnek hála. „Az első ütem az alsóvár területére terjed ki” - mondta el a műemlékem.hu-nak Varga Kálmán, a várat kezelő Műemlékek Nemzeti Gondnokságának igazgatója. „Tereprendezés lesz majd a ma még buckás várudvaron, az üregeket egybenyitjuk, így nem csak kézművesműhelyek, illetve kávézó, hanem egy vármúzeum is helyet kap a falakon belül.”

A felsővárat egyelőre nem érinti a fejlesztés, már csak azért sem, mert ennek még a feltárása sem történt meg. Így akármennyire is furcsa, de a tán legromantikusabb magyarországi erődítményként ismert siroki sziklavár régészeti szempontból is tartogathat a jövőben meglepetéseket.

Ami biztos a vár múltjából, hogy (valószínűleg korábbi alapokon) a tatárjárás után, a 13. század második felében kezdték el építeni, első okleveles említése 1267-ből származik. Az első építtető Bodon-család után Csák Máté birtokába került, majd I. Károly katonái foglalták el, így királyi birtok lett. 1372-ben Károly fia, I. (Nagy) Lajos elzálogosította a hevesi ispánnak, Domoszlói Miklósnak. Hamarosan a Tari-család lett a vár ura, majd egy évszázad múlva az Országh-családé lett.

A 16. század második felében, Eger sikertelen török ostroma után megnőtt a siroki vár katonai jelentősége, hiszen elővárrá vált. Országh Kristóf építtette ki az olaszbástyás alsóvárat, ám Eger eleste után 1596-ban harc nélkül feladták. A török korszakban a vár tovább épült a környékbeli templomok köveiből – ha figyelmesen szemléljük a bástyákat, ma is láthatunk ezekből származó kőfaragványokat. Kilencven évvel később a törökök nagy valószínűséggel szintén harc nélkül adták fel a várat, ám a falak sorsát hamarosan a Rákóczi-szabadságharc pecsételte meg: 1713-ban falai egy részét felrobbantották, megsérült a pince- és kazamata-rendszere is.

„Nem csak a várat, de a falu tájházát is érinti a fejlesztés” - mondta a portálnak a település polgármestere, Lakatos István. Itt kap helyett ugyanis az információs központ és vár-játszótér is épül a hátsó kertben. Rekonstruálnak egy fából készült csűrt is, amelyben rendezvényeket szerveznek majd.

Alkonyat a siroki várban: képgaléria a műemlékem.hu magazinjában

2018. tavasz: Sorsgyötörte magyar anyák
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!