2021. tavasz: Híres testvérek árnyékában
ITT támogathatsz bennünket

Interneten recsegnek a régi hanglemezek

2010. március 17. 08:46

Elérhetővé vált a Gramofon Online, amelyen első körben az 1906 és 1916 között Magyarországon készült gramofonfelvételeket hallgathatjuk meg, és ahol azt is felfedezhetjük, hogy ki volt az első magyar médiasztár.


A Neumann Nonprofit Kft. által üzemeltetett Nemzeti Audiovizuális Archívum legújabb különgyűjteményének célja, hogy a Magyarországon 1962-ig készült, nagyjából 50 ezer, 78-as fordulatszámú gramofonfelvétel a nagyközönség számára korlátozás nélkül, ingyenesen hozzáférhető legyen az interneten. Egyben kísérlet is egy új modell, az alulról építkező gyűjtői archívum meghonosítására is. A szervezőlk reményei szerint a létrejövő gyűjtemény lefekteti az alapokat egy nemzeti hangtár számára is.

A Gramofon Online folyamatosan bővülő adatbázisa közel 2000 felvétellel indul, döntően az 1906 és 1916 közötti évekből. Ez a pesti kabaré, az operett és az orfeum világa, elfelejtett sztároké, akik egykor tucatjával adtak ki hanglemezeket. A rádió előtti időben, az otthon is hallgatható szórakozást a gramofonlemezek jelentették. Így ezek segítségével ismerhető meg a korabeli popkultúra. A lemezek leképezik a Monarchia kulturális, vallási és etnikai sokszínűséget, a gyűjteményben szerepel például református ének, zsidó liturgia, sváb ländler és szlovák népdal is. A felvételek olyan korban születtek, amikor Budapest valódi közép-európai kulturális központ volt, a különböző nemzetiségek békésen éltek egymás mellett, az emberek könnyebben viselték a paródiát: nemcsak másokon, hanem önmagukon is tudtak jót nevetni. Emellett az is kiderül: ki volt az első magyar médiasztár.

A most kinyílt tartalmak ennek a korszaknak a hiteles lenyomatai. A humoros magánszám, az operettbetét és a magyar nóta voltak a kor slágerműfajai, de az archívumban számos katonazenekari műsor is található, éppúgy, mint ragtime, ún. „jellemkép”, mese vagy hangjáték. A honlap szerkesztője, Kurutz Márton szerint ez az anyag „a százéves magyar kabaré egyetlen élő dokumentuma”.

„Óriási munka áll mögöttünk, és nagyon jó, konstruktív párbeszédek sorozata. A Gramofon Online nem jött volna létre a gyűjtők és a jogkezelők együttműködése, valamint a közgyűjteményi és az online kommunikációs szakemberek közös munkája nélkül. Úgy érzem, a Filmhíradók Online tavalyi létrehozása után sikerült ismét eredményesen tolmácsolnunk különböző szakmák és nézőpontok között. Olyan nyitott és szabad szolgáltatást hoztunk létre, amely egy, az állami intézmények által elhanyagolt területre összpontosít, és amivel a nagyközönség, a gyűjtők és a szerzők egyaránt elégedettek lesznek. Egy olyan hagyományt hoztunk a felszínre, ami eddig szinte teljesen elérhetetlen volt” – mondja Kitzinger Dávid, a Neumann Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

A magyar gramofonlemez-gyártás fennmaradt dokumentumai közgyűjteményeinkben alig kaptak teret, nemzeti hangtár híján történetük feldolgozatlan. A Gramofon Online alulról építkező, demokratikus, privát gyűjteményekre alapuló archívum, a Magyarországon kiadott összes gramofonfelvétel digitalizálására törekszik. Ahogy az adatbázis a gyűjtők segítségével folyamatosan bővül, úgy jutunk el az 1907-es Fedák Sári-kupléktól vagy a Casablanca Carl főpincéreként világhíressé vált Szőke Szakáll bohózatától az ötvenes évekbeli mozgalmi indulókig és tánczenékig.

A Gramofon Online - ma délelőttől már hallgatható - adatbázisában előadók, szerzők, műfajok, évszámok és gyártók szerint szűkíthetők és rendezhetők a hallgatható, de nem letölthető tartalmak. A regisztrált felhasználók számára a felvételek egyenként véleményezhetők és szabadon címkézhetők. A regisztráltak kedvencként tárolhatnak el számokat, listákat állíthatnak össze, amit meg is oszthatnak másokkal. A látogatók információt kapnak a felvételek helyéről, módjáról, minőségéről és matricaszámáról, tájékozódásukat lejátszási listák és a katalógusok kapcsolódó tartalmai segítik. A keresések eredményeit szintén lehet rendezni címkék, hozzászólások és hallgatottság alapján. A lemezgyűjtők számára további funkciókat kínál az oldal. Ők feltölthetik, megoszthatják és rendezhetik is gyűjteményüket. A felvételek egy kattintással hallgathatók, és könnyen beágyazhatók a közösségi weboldalak funkcióiba, blogokba vagy saját felületekre. A gramofonlemezekkel kapcsolatos cikkek, a Gramofon Online újdonságai blogon követhetők.

A Neumann János Digitális Könyvtár és Multimédia Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság küldetése a magyarországi digitális tartalmak nyilvánossá tétele: a nemzeti digitális (statisztikai vagy kulturális) adatvagyon szabad hozzáférhetőségének biztosítása. „Azt gondoljuk, hogy az államilag gyűjtött, kezelt adatvagyon - legyen az statisztikai vagy kulturális - a nyilvánosság kezében van a legjobb helyen, azoknál, akik tudássá formálják az adatokat, új tudást, értelmezéseket vagy vállalkozásokat hoznak létre ezekből. A nyitott kultúra nem az információs asszimetriára épít, hanem az együttműködésre, a tudás megosztására, megsokszorozására.

A Gramofon Online indulását egy partival is megünneplik; április 17-én a debreceni Modem-ben Dj Suhaid és a kizárólag magyar zenéket keverő lemezlovas kollektíva, a Brakecsokkerz közreműködésével.

Gramofon Online

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2021. tavasz: Híres testvérek árnyékában
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár