Középkori hajóreplika szeli át az Indiai-óceánt
2010. március 11. 11:25
Egy 9. századi hajó pontos másolata indult útnak pár héttel ezelőtt Ománból: a "Maszkat ékköve" Szingapúrba szeretne eljutni. A történelmi és kulturális projekt során a két ország közös tengerészeti örökségét értékelik újra.
Korábban
A projekt során Ománban egy 9. századi arab daut alkottak újjá: a 18 méter hosszú, Maszkat ékköve nevű hajót középkori módszerekkel és technikai megoldásokkal közel egy éven át építették. A tökéletesen illeszkedő gerendákat mésszel kevert kecskezsírral kenték be, míg a négyzetes vitorlák pálmalevelekből készültek.
Az ékkő 18 fős legénységével február 16-án futott ki Ománból, és a résztvevők az utazás során a korabeli navigációs technikákkal illetve a csillagok és a nap segítségével tájékozódnak. Emellett az ég és tenger színének megfigyelése, valamint a madarak és a megfelelő szélirányok követése is segíti őket. Vannak persze modern eszközök is a hajón, ám azokat csak a középkori technikák ellenőrzésére illetve koordinálására használják.
A hajó utazását az érdeklődők az interneten is követhetik: a napi kalandokat a honlap mellett egy twitteren is bemutatják, míg a hajó aktuális helyzete egy interaktív térképen látható. A hajó mostanra 1550 kilométert tett meg, és a tervek szerint Szingapúrba júliusban érkezhetnek majd meg.
Maszkat egyébként az egyik legidősebb település a Közel-Keleten, és az első európai Vasco da Gama volt a városban, aki Indiába tartó útja során kötött ki ott.
Korábban több hasonló hajó útját bemutattuk: az Argo másolata a Peloponnészoszi-félsziget északi partvonala mentén tartott Velencébe, Dublinba pedig egy 11. századi viking hajómásolattal jutottak el. A leghíresebb út Thor Heyerdahl nevéhez fűződik, akinek 2006-ban unokája is tengerre szállt.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


rendszerváltás
- A szarajevói filmfesztivál fő versenyében indul a Libertate '89 – Nagyszeben című alkotás
- Történészként és politikusként is maradandót alkotott Szabad György
- Nagy Imréék újratemetésén a kommunista rendszer is sírba szállt
- Katonai erővel sem tudta megakadályozni a litván függetlenséget Moszkva
- A nagyhatalmak egyezsége nyomán kezdődhetett meg a szovjet csapatok kivonása Magyarországról
- „...addig szolgálok, amíg a nemzetnek haszna van belőle” – Antall József élete
- A fiatal magyar demokrácia első nagy próbatétele, a taxisblokád
- Már II. József is eltörölte volna, mégis csak 1990-ben szűnt meg Magyarországon a halálbüntetés
- Tanácstalanul nézték a határőrök a vasfüggönyt megbontó páneurópai pikniket
- Biológiai fegyverként is bevetették a tábori kurtizánokat az első világháborúban 13:20
- Arany Jánosék margitszigeti ebédei 10:20
- Máig hatályos precedenseket teremtett a nürnbergi törvényszék eljárása 09:05
- Nehezen viselte élete végén a mellőzöttséget a korábbi végzet asszonya, Házy Erzsébet tegnap
- Szeme elvesztése dacára is a nemzetiségek közötti békét hirdette Sütő András tegnap
- Egyetlen papírzacskónyi vagyonnal indult meghódítani Hollywoodot James Dean tegnap
- Benedek Elek egész életét áthatotta a magyar mesék csodálatos világa tegnap
- Tévedések, félreértések és háborús retorika sodorta a pusztulás szélére a világot az 1980-as években 2023.09.29.