Roncstemetőt találtak az Északi Áramlat építői
2010. március 10. 08:16 MTI
Tucatnyi, több évszázados hajóroncsra bukkantak a Balti-tengerben annak a cégnek a szakemberei, amely az Oroszországot Németországgal összekötő 1200 kilométeres víz alatti gázvezeték, az Északi Áramlat megépítésére vállalkozott.
Korábban
"A legidősebb hajóroncs korát 800 évesre becsülik, míg a többi a jelek szerint a 17-19. századból származik" - nyilatkozta Peter Norman a svéd nemzeti örökségvédelmi testület képviselője. Mint megjegyezte, a leletek érdekesek lehetnek, ám a szakemberek eddig csupán a hajókról készült felvételeket látták. A szakemberek szerint egy részük teljesen ép lehet. "A jelek szerint nagyon jó állapotban maradtak fenn" - mondta Peter Norman.
A Balti-tenger hullámsírjában hajóroncsok ezreit fedezték már fel: egyaránt akad köztük középkori, s olyan, amely a 20. században, a két világháború során süllyedt a mélybe. A leletgazdagság azzal magyarázható, hogy itt nem honosak a tengeri férgek, amelyek másutt a hajóroncsok faanyagát pusztítják el. A leghíresebb felfedezés a Vasa svéd sorhajó volt, melyet 1626-1628 között építettek II. Gusztáv Adolf megrendelésére, s amely 1628. augusztus 10-én, első útján süllyedt el. 1961-ben emelték ki a stockholmi kikötőben, 333 évvel azután, hogy elnyelték a hullámok.
A mostani roncsokat a gázvezetéket építő Nord Stream konzorcium szakemberei fedezték fel Gotland-szigetétől keletre, amikor a tengerfenéket vizsgálták. Svéd tengeri régészek elemezték a hajóroncsokról készített felvételeket, s arra a következtetésre jutottak, hogy valószínűleg jelentős történelmi értéket képviselnek. "A hajók rakománya, a roncsokban talált tárgyak sokat elárulhatnak az adott korok mindennapjairól" - vélekedett Peter Norman.
A tizenkét hajó a svéd gazdasági övezetben van, ám nem esik bele a gázvezeték tervezett nyomvonalába. A Nord Stream, amely áprilisban kezdi meg a gázvezeték építését, ígérete szerint meg kíván bizonyosodni arról, hogy a munkálatok nem károsítják a hajóroncsokat. Három hajótest teljesen ép, a roncsok fejjel lefelé, 130 méter mélységben nyugszanak.
Jelenleg még nem eldöntött, hogy bármelyik roncsot kiemelik-e, ám a svéd örökségvédelmi testület reményei szerint sikerül búvárokkal átkutattatni őket. Bár, mint Peter Norman megjegyezte, a hajóroncsok olyan mélységben vannak, amely a kutatás igen korszerű és költséges technika alkalmazását kívánja.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap