Görögország legősibb farmépületeit fedezték fel Krétán
2010. február 28. 12:37 MTI
Görögország legősibb farmépületeit fedezték fel Krétán, a knósszoszi régészeti helyszínen. Az i.e. 7000-6400-ból származó épületeket a Kefala-domb geofizikai vizsgálata során lelték meg az athéni British School régészei és holland archeológusok, akik 2009 májusa óta végeznek kutatásokat a helyszínen.
Korábban
A mai Heraklion közelében lévő Knósszosz Kréta legnagyobb bronzkori épületegyüttese, feltételezhetően az egykori Minószi civilizáció vallási és politikai központja volt.
Krétán már a neolitikumban, az i.e. 7. évezredben megjelentek a valószínűleg Észak-Afrikából származó pelaszgok, majd i.e. 2600 körül érkeztek a bronzkori prehellén civilizációt képviselő anatóliai telepesek. Több mint ezer évig tartó kulturális fejlődés nyomán Kréta lett a mediterrán térség tengeri kereskedelmének legjelentősebb résztvevője.
A szigeten több város is volt, ezek között néhányban - Knósszoszban, Phaisztoszban, Malliában - i.e. 2000-1600 között pompás paloták épültek. Ezeket többször lerombolták a szigetre jellemző földrengések, de mindig újjáépítették őket. A sziget északi partjától hat kilométerre, a Kefala-domb csúcsán és keleti lejtőjén fejlődött ki a Knósszosz nevű gazdag város, ahol a település fénykorában 50 ezer ember élt.
Knósszosz legnagyobb bronzkori kiterjedésű épületegyüttesének története i.e. 2000 körül kezdődött: ekkor emelték az első, négyszögletes alaprajzú, kőtömbökből álló épületet, amelyet évszázadokkal később egy földrengés romba döntött. Helyére nagyobb épületet húztak, de i.e. 1700 körül azt is földrengés és tűzvész pusztította el.
A palota a harmadik újjáépítés és kibővítés során nyerte el azt az alakját, amelyet az 1900-as évek elején Sir Arthur Evans rekonstruált. I.e. 1450 körül azonban a palota ismét leomlott és kigyulladt: egyesek szerint újabb természeti csapás következtében, mások úgy tartják, hogy a Görögország kontinentális részéről érkező mükénéiek okozták pusztulását, megint mások polgárháborút vagy járványt feltételeznek, de a legvalószínűbb, hogy földrengés okozta. Bármi is történt, a palotát i.e. 1400 körül ismét felépítették és még három évszázadon át használták.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát
- A szovjet vezetés paranoiája 1983-ban majdnem a harmadik világháború kirobbanását okozta
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca
- Kémfilmbe illő tervekkel próbálta elérni Fidel Castro bukását az Egyesült Államok
- Hivatalosan máig nem született béke észak és dél között a Koreai-félszigeten
- Kezdeti hátránya ellenére az Egyesült Államok végül megnyerte az űrversenyt
- Csokoládé is hullott az égből a blokád alá vont Nyugat-Berlinre
- Termonukleáris háború kitörésétől védte meg a világot a forródrót
- Richard Nixon mellett sok más amerikai elnököt is ellátott tanácsaival Henry Kissinger
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.