Jagelló-kutató kapta az első Kubinyi András-Díjat
2010. február 15. 11:05
2010. január 28-án első alkalommal került sor a Kubinyi András-Díj átadására a Budavári Palota Gótikus termében.
Korábban
A díjat Neumann Tibor, a MTA Történettudományi Intézetének munkatársa kapta „II. Ulászló koronázása és első rendeletei: Egy ismeretlen országgyűlésről és koronázási dekrétumról” című tanulmányáért és a középkortudomány terén nyújtott tudományos teljesítményéért. Laszlovszky József a kuratórium nevében elmondta, hogy a díj alapításával méltó emléket akartak állítani a neves akadémikusnak, illetve az anyagi lehetőségeikhez mérten támogatni kívánják a fiatal középkorászokat. Kiemelte továbbá, hogy az elismerés méltó helyre került, mivel Neumann Tibor eddig megjelent könyveivel és tanulmányaival komoly szakmai elismerést vívott ki. Az emlékplakettet Kubinyi András özvegye, Valter Ilona adta át.
Neumann Tibor a Pázmány Péter Katolikus Egyetem történelem-latin szakán végzett 2003-ban. 2006-ban védte meg "A Korlátköviek. Egy elokelo család története és politikai szereplése a 15-16. században" címu doktori disszertációját. Kutatásai igen szerteágazóak, társadalom-, hivatal- és családtörténettel foglalkozik, és komoly forráskiadói tevékenység fűződik a nevéhez. A díjazott röviden ismertette a nyertes tanulmány főbb alapvetéseit, jelezve, hogy a teljes Jagelló-korra ki akarja terjeszteni a jogalkotás vizsgálatát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
- Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
- Rudolf, a trónörökös halála
- A csalogány és a csalogányvadászok
- Marie Curie és a „rádiumlányok”
- Kivégzésük előtt mondták
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 19:05
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap