2021. tavasz: Híres testvérek árnyékában
ITT támogathatsz bennünket

Múzeumok, internet, digitalizálás

2010. január 7. 12:26

A Magyar Nemzeti Múzeum a Régészeti és Művészettörténeti Társulat Digitális Műhelyének keretében 2010. január 14-15-én ismét megrendezi a "Múltunk jövője" című múzeumi informatikai konferenciát.


Az emlékanyag digitalizálása a magyar múzeumok számára is óriási kihívást jelent. Egyrészt a szakma a mai napig nem alakította ki az erre vonatkozó szabványokat, másrészt a gyűjteményekben található tárgyak mennyisége és sokfajta volta alapos körültekintést igényel. A digitalizálás szempontjából lényeges, hogy a természet és az emberiség keletkezésének és fejlődésének kiemelkedő és jellemző tárgyi, képi és egyéb bizonyítékait, valamint a művészeti alkotásokat befogadó, a köz érdekére számot tartható gyűjteményekben mindenki számára biztosítani kell a hozzáférést.

A most megrendezésre kerülő tanácskozás során a szakemberek arra a kérdésre szeretnének válaszokat keresni, hogy milyen út áll a hazai múzeumi anyag digitalizálásai előtt, mit tanulhatnak az eddig elért eredményekből, és az intézmények milyen módszerekkel, megoldásokkal, szabványokkal és célkitűzésekkel jelenhetnek meg a virtuális térben, és válhatnak a kulturális örökség online tárházaivá.

A rendezvényen külföldi szakemberek ismertetik majd tapasztalataikat a hazai közönséggel, így a megnyitó után Jean Paul Bessieres-Orsoni, a francia Agence photo Réunion des Musées Nationaux vezetője történeti fotó- és tárgyanyaguk digitalizációjának tapasztalatairól tart majd előadást, amelyben az ottani, különösen értékes, és egyedülálló módon feldolgozott, és kutathatóvá, böngészhetővé illetve elérhetővé tett gyűjtemény virtualizációjáról beszél majd. Bessieres-Orsoni előadása azt is bemutatja majd, hogy a múzeumok miként jelenhetnek meg az érdeklődők mindennapi életében, és válhatnak kiemelten értékformáló erővé.

A magyar közönség ezután a bécsi Wien Museum munkatársától, Frauke Kreutlertől hallhat az ottani digitális gyűjtemények létrehozásáról, az ötlet megszületésétől egészen a kivitelezésig. Az előadó a saját kollekciójukban található hat, teljesen különálló adatbázis egyesítéséről, illetve az ebben nyilvántartott közel egymillió adat kezelésével járó tapasztalatokról beszél majd.

Az ezt követő hazai előadások során a résztvevők hallhatnak a hazai Múzeumi Digitalizálási Bizottság megalakításáról, amelynek célja a megfelelő szabványok és ajánlások kidolgozása mellett a vonatkozó szakmai munka koordinálása lett. A hallgatóság ezután a közel egy éve üzemelő Europeana portál vonatkozó projektje, az Athena digitális közzétételének kérdését is megismerhetik, lesz előadás a múzeumi kiállítások háromdimenziós bemutatásáról és a digitális katalógusokról, és az első napot egy hosszú, ám kötetlen szakmai beszélgetés zárja majd a múzeumi nyilvántartási rendszerek fejlesztési lehetőségeiről és problematikájáról.

A második nap a korábbi sikeres digitalizálások bemutatásával indul, és az interneten közétett filmhíradók után az MTI digitális anyagai is bemutatkoznak, ahogy arról is szó lesz, hogy az intézmények hogyan és és miként érvényesülhetnek a webkettes világban, és mitől lehet sikeres egy online tárlat. A napot az informatikai együttműködési programokat bemutató szekció zárja majd, ahol a Nemzeti Galéria digitalizálásai mellett az EISZ kapcsolatait, és egy különleges informatikai rendszert is bemutatnak majd a résztvevőknek.

A rendezvényen a közgyűjteményi dolgozók és a diákok ingyenesen, míg a többi érdeklődő 5000 Ft-ért vehet részt.

Jelentkezni az alábbi jelentkezési lapot 2009. január 13-ig T. Bíró Katalinnak ([email protected]) elküldve lehet.

Részletes program (pdf)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2021. tavasz: Híres testvérek árnyékában
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár