Katonák rabolták ki a főúri sírokat
2009. december 21. 12:03
Murány várának kápolnájában a kora újkor egyik leggazdagabb családjának tagjai nyugodtak. 1688-ban azonban a koporsókat német katonák rabolták ki, majd a megszerzett ékszerek egy részét pénzzé tették. A bűnügy kivizsgálását a Szepesi Kamara Buday Istvánra és Czékus Mátéra bízta, akik az eseményekről jelentést készítettek. A forrást és a szomorú eset körülményeit Zsupos Zoltán ismertette.
Korábban
Buday István és Czékus Máté 1688. augusztus 20-án érkezett Murány várába, ahol megdöbbentó állapotokat tapasztaltak. „… a [sír]boltba bemenvén, ahol feküsznek, láttunk négy, rézből való koporsókat, melyek egyike volt Széchy Györgyé, második Széchy Györgynéjé, harmadik az őnagyságuk fiáé, negyedik Palatinus Wesselényi Ferenc uramé őnagyságáé. Amely koporsókat láttunk, rút istentelenül, hallatlanképpen elvagdalták, föltörték, melyekben azon urak testük fekszenek, a testeknek a porát és csontjait is kikaparták, kiváltképpen az asszonyét őnagyságáét, hihető, [hogy] valami klenódiumokat kerestek a testnek pora között. Mink ott egyebet nem láttunk, hanem a testnek porát és csontját a felvert koporsókban, hanem amint az emberek mondták, hogy ami szépségek volt[ak] körülöttük, azt mind elvitték volna. Ez meglévén, onnan kijövén fogtunk az inkvizícióhoz, amely inkvizícióból kitetszik kicsodák vitték volna el…”
A vizsgálat során igyekeztek rekonstruálni a történteket. Kiderült, hogy 1688-ban Delai Sándor várkapitánysága alatt német katonák rabolták ki a koporsókat, „amelyekből sok klenódiumokat, arany pereceket, drágaköveket s drágakövekből álló gyűrűket, gyöngyöket, és azon kívül is sok arany és drága eszközökből álló javakat elvittek”. Gyanús személyek is képbe kerültek: két muskétás igen értékes ékszereket kínált eladásra. Az orgazdákat is beazonosították Gandel Miklós és egy késmárki orgonista személyében, akik további kincsekre akartak szert tenni. Sőt a 15 éves Takács Maruska azt jelentette, hogy egy bizonyos Feltbavelné nyakában csodálatos gyöngysort látott, jóllehet "ennek előtte néki olyan nem volt.”
A nyomozásba Spurger János vámos is bekapcsolódott. Őt azzal bíztak meg, hogy a távozó Delait és katonáit fuvarozó szekereket vigye vissza Murányaljára. Néhány zsoldos igen bőbeszédű volt, „… a muskétások hozták elő, Murány várában ki micsodát lopott, nevetgélve egymás között: némely mondta, hogy egy késnél egyebet nem lopott, némely mondta, ő bizony eleget lopott." Minden bizonnyal Delai is részesülhetett a zsákmányból, mivel az elsőként lebukott két muskétást ő maga szabadította ki a börtönből, és egy másik várba irányította őket.
A zsákmány minden bizonnyal igen tekintélyes lehetett, mivel a murányi sírkápolnában a korszak egyik leggazdagabb főúri család tagjai nyugodtak. Széchy Györgyöt 1625. december 14-én itt helyezték örök nyugalomra. Felesége, Homonnay Drugeth Mária 1643. május 28-án fejezte be életét, a hölgyről tudni lehet, hogy nagyon kedvelte az ékszereket. Nagy valószínűséggel ide temették Magdolna nevű leányukat, akit a várkapun kívül 1621 júniusában leánytestvérei és apja közelében csapott agyon egy villám.
A Széchy családból már korábban is temettek ide rokont, mégpedig az 1618-ban elhunyt Széchy (III.) Tamást, aki aranysarkantyús vitéz, Gömör vármegye főispánja, királyi főudvarmester, felső magyarországi főkapitány volt. Itt nyugodott Wesselényi Ádám, Wesselényi Ferenc első, Bosnyák Zsófiával kötött házasságából származó fia, aki Fülek kapitánya volt. Különböző források alapján feltételezhető, hogy őket a legszebb viseletben, ékszerekkel és díszfegyverekkel övezve helyezhették a koporsókba.
Teljesen más jelleget ölthetett a már említett Wesselényi Ferenc sírja. Ő Széchy György és Homonnay Drugeth Mária legidősebb leányát, a később Murányi Vénusznak nevezett Széchy Máriát vette feleségül. A főúr már nem érte meg a róla elnevezett felkelés felgöngyölítését, mivel 1667 március végén elhunyt. Végrendeletében leszögezte, hogy puritán temetést szeretne. A ferences barátok által viselt ruhában hantolták el, és a szertartás minden nagyobb gyászpompa nélkül ment végbe; koporsójában ezért valószínűleg kevés értékes dolgot találhattak a sírrablók.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Nagy-Britannia
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Maiszúr tigrise sem tudott ellenállni a brit hódításnak Indiában
- Gyakran merített ihletet gyilkossági ügyekből a thriller mestere, Alfred Hitchcock
- Árulás és részegség miatt bukott el az amerikaiak támadása az angol kikötő ellen
- Súlyos taktikai vereségnek bizonyult az antant számára a gallipoli csata
- A brit kormányzat kénytelen volt eleget tenni a zendülő matrózok követeléseinek
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.