Tiziano-festményt azonosítottak Odesszában
2009. december 2. 11:35 MTI
Eredeti Tiziano-festményt fedeztek fel ukrán és orosz képszakértők az Odesszai Nyugati és Keleti Művészetek Múzeumában, ahol az igen értékes képet korábban ismeretlen művész alkotásaként állították ki.
Korábban
A múzeum munkatársainak gyanúját, miszerint a középkori festmény az itáliai reneszánsz festészet egyik legkiemelkedőbb alkotója, Tiziano Vecellio ecsetje alól került ki, az váltotta ki, hogy a művész gyakran festette át képeit a vásznon. Volodimir Osztrovszkij, az odesszai múzeum igazgatója elmondta, hogy az intézmény vezetése több szakértői vizsgálatot is elvégeztetett feltételezésének bizonyítására – adták hírül kedden ukrán hírportálok.
A festményt erős őrizet mellett Kijevbe szállították, ahol a nemzeti restaurációs központban röntgen- és kémiai vizsgálatokat végeztek rajta, majd az így nyert adatokat elküldték a szentpétervári Ermitázs szakembereinek, akik megerősítették az odesszai művészettörténészek feltevését: a 16. században készült képet valóban Tiziano festette. A képet Odesszában Viktorija Markova ismert moszkvai művészettörténész is megvizsgálta, és megállapította, hogy Tiziano az alkotó.
A festmény értékét szakértők 200 millió dollárra becsülik. Az odesszai múzeumot a legkorszerűbb védelmi és riasztórendszerrel szerelték fel, miután tavaly július 20-án ablakon át behatoló képtolvajok ellopták Caravaggio 100 millió dollárt érő, Krisztus elfogatása című festményét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap