Visszasírják a románok Ceausescut
2009. november 18. 13:34 MTI
A románok többsége húsz évvel a rendszerváltás után úgy véli, hogy Nicolae Ceausescu egykori kommunista diktátor több jót tett Romániának, mint rosszat.
Korábban
A CURS közvélemény-kutató intézet által készített és kedden közzétett felmérés szerint a megkérdezettek 52 százaléka gondolja azt, hogy a Romániát közel negyed évszázadig vezető diktátor egyforma mértékben tett jót és rosszat az országnak. A felmérésbe bevont személyek további 31 százaléka úgy értékeli, hogy Ceausescu nevéhez több pozitív dolog fűződik, mint rossz. A megkérdezetteknek mindössze 13 százaléka véli úgy, hogy Ceausescu több rosszat tett, mint jót. A megkérdezettek fennmaradó négy százaléka nem tudott válaszolni.
A felmérést megrendelő Jurnalul National című román napilap emlékeztetett arra, hogy húsz évvel ezelőtt a románok többsége még örült a diktátor kivégzésének, hiszen akkor még Ceausescu - feleségével együtt - úgy élt a román köztudatban, mint "a nép vérére szomjazó vámpír".
A Ceausescut visszasírók többnyire az 56 éven felüliek, akiknek jelentős része ma már nyugdíjas. Ők úgy emlékeznek vissza, hogy mindenük megvolt, még akkor is, ha abban az időben Romániában a közszükségleti cikkeket csak nagy nehézségek árán lehetett beszerezni.
A felmérést megrendelő lap megjegyzi: érdekes módon kedvező kép él Ceausescuról sok fiatalban is, bár nekik csak homályos személyes emlékeik lehetnek a kommunista rendszerről. A romániai magyarok kedvezőtlenebbül ítélik meg a Ceausescu korszakot, mint a többségi lakosság. A vidéken élők 41 százalékuk vallja azt - az országos 31 százalékos átlaghoz képest -, hogy az egykori diktátor többnyire hasznos dolgokat tett.
A múlt héten a BCS közvélemény-kutató hasonló felmérése is megerősítette, hogy Romániában elevenen él még a kommunizmus iránti nosztalgia. A megkérdezettek 42,2 százaléka érzi úgy, hogy az élet most nehezebb, mint 1989 előtt, 27,1 százalékuk semmi javulást nem tapasztalt az elmúlt húsz esztendőben az életszínvonalban. Csak egyharmaduk véli úgy, hogy ma könnyebb a megélhetése, mint a kommunizmus idején.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


tavasz
Múlt-kor magazin 2018
- Géza fejedelem helyett felesége, Sarolt irányíthatta az országot
- A pornokrácia évtizedei Rómában – ki is volt az „igazi nőpápa”?
- A kormányzóné, Purgly Magdolna útja Sofronyától Estorilig
- Pergőtüzek krónikája
- Kormányzóné, anyakirálynő, hercegi nagymama - Szilágyi Erzsébet élete
- Péter Gábor, a „szovjet ügynök”
- Hét híres kutya a történelemből
- Verne valóra vált víziói
- Erzsébet királyné anyasága
- Női ejtőernyős és magyar távírász is volt a „néma láthatatlanok” között 20:20
- Titokzatos gáztámadások tartották rettegésben az amerikai kisvárost 16:05
- Névtelenül jelentette meg könyvét a Frankenstein szerzője, Mary Shelley 15:08
- Az ellentmondásos Indira Gandhi 10:35
- Hét elképesztően rút uralkodó a történelemből 09:50
- Megdöbbentő kegyetlenséggel üldözte Caraffa a felségárulással vádolt pártütőket 09:05
- A történelem első slágere volt Johann Strauss Kék Duna keringője tegnap
- Az első világháború árnyékában: Fosztogatás és rekvirálás az északkeleti hadszíntéren tegnap